Szórakozás

ValóVilág: becsapós volt az előzetes, Vivi mégsem adta fel a játékot

RTL Magyarország
RTL Magyarország
Hiába játszottak be egy erről szóló részt a pénteki összefoglalóban.

A péntek esti ValóVilág összefoglalója eseménytelenül telt, viszont a végén történt egy fontos dolog. Mutattak egy előzetest a szombati adásból, amiben Vivi azt mondta:

Úgy döntöttem, feladom a játékot.

Akkor is megírtuk, hogy azért ez lehet egy clickbait vágás is, is és tényleg az volt: a játék feladását egy hete fontolgató Vivinek ugyanis a szabályzatok szerint (mint a szombati adásból kiderült) huszonnégy órája van, hogy meggondolja magát. Ez alatt az idő alatt beavatta Mercit, Robit és Bálintot is a döntésébe, akik elég hamar lebeszélték róla.

Az egy nap lejárta után Vivi végül úgy döntött, hogy mégis folytatja a játékot.

Bálint egyébként azt a tervet vázolta fel neki, hogy mindhárman rá teszik majd a jelet, de a párbajon (bárkit is hív majd ki) őt támogatják majd. És ha esik, legalább becsületesen esett ki.

Egy kis érdekesség: ha feladta volna, a hat tartalék játékosból költözött volna be valaki. Aki egyszerre indul előnnyel és hátránnyal: ismeri az erőviszonyokat, csak másfél hónapig kell kibírnia a végéig, viszont a többiek valószínűleg kiközösítenék, ugyanis ők már két hónapa küzdenek a fődíjért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik