Nagyvilág koronavírus

Nyolc hónap után először követelt halálos áldozatot a koronavírus Kínában

NICOLAS ASFOURI / AFP
NICOLAS ASFOURI / AFP

Tavaly május óta most először halt bele valaki a koronavírus szövődményeibe Kínába, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói csütörtökön landoltak a járvány eredeti gócpontjának számító Vuhanban, hogy vizsgálódjanak, írja a Guardian.

A delegáció két hétre karanténba vonul, mielőtt elkezdenék a nyomozást a vírus kialakulásáról. A WHO csapatának érkezését élőben közvetítette a kínai állami televízió.

A WHO közel egy év után tudta betenni a lábát Vuhanba, mert Kína eddig nem volt hajlandó beengedni őket, hiába követelte világszerte számos ország egy független vizsgálat elindítását.

Kína csupán annyit közölt az új halálesetről, hogy Hebei tartományban hunyt el a fertőzött, aki a járvány 4635. áldozata volt az országban.

A kínai hatóságok közölték, 138 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, emellett 78 új tünetmentes fertőzött is előkerült, de őket külön tartják számon. Ez a legmagasabb számadat Kínában március óta.

A 138 új fertőzött közül 124-en országon belül kapták el a betegséget, 81-en közülük Hebej tartományban, 43-an pedig Hejlungcsiang tartományban. Utóbbi esetben a kontaktkutatás alapján mindenki visszavezethető az első fertőzöttre valamilyen formában.

A járvány terjedésére reagálva azonnal tízmilliós városokat zártak le Kínában és utazási korlátozásokat vezettek be. Aki Pekingbe menne dolgozni Hebej tartomány területéről, annak munkáltatói igazolást és negatív tesztet kell felmutatni.

Hebej tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban szerdán elrendelték egy izolációs épület építését, ami háromezer konténerből áll majd.

A kormány a február 11-én kezdődő holdújév előtt szeretne 50 millió embert beoltani. Mindeközben kiderült, hogy a kínai oltóanyag csak 50 százalékos hatékonyságú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik