Nagyvilág

Kezdeményezték az alelnöknél Trump leváltását a demokrata képviselők

MTI/EPA/Michael Reynolds
MTI/EPA/Michael Reynolds

Beérett, amiről már korábban is írtuk: a demokrata képviselők hétfőn kezdeményezték a Képviselőházban Mike Pence alelnöknél, hogy indítson eljárást az elnök ellen az  alkotmány 25. kiegészítése alapján. Az AP arról tudósít, hogy felkelésre való felbujtással vádoljál a leköszönő elnököt, mert a még hivatalban lévő elnöknek aktív szerepe volt abban, hogy január 6-án a hívei megostromolták a Capitoliumot. A zavargásnak több halálos áldozata is volt.

Frissítés: a világ több vezető hírportálja is azt írja, hogy az Egyesült Államok képviselőházának republikánus tagjai megakadályozták hétfőn, hogy a testület határozatban szólítsa fel Mike Pence alelnököt Donald Trump republikánus párti elnök elmozdítására.

Korábban azt is írtuk, hogy nemcsak a demokraták, de republikánus politikusok is alkalmatlanná minősíthetik az elnököt. A múlt héten már a Demokrata Párt tagjai, és néhány republikánus politikus is felszólította Mike Pence alelnököt, hogy a kormánytagokkal együtt alkalmazzák az alkotmány 25-ös kiegészítését, mert szerintük Donald Trumpnak szerepe volt abban, hogy hívei múlt szerdán megtámadták a Capitolium épületét. A belföldi terroristacselekménynek is nevezett incidensben egy tüntetőt agyonlőttek, egy rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházban meghalt, illetve meghalt további három személy is, esetükben azonban egyelőre nem közölték a halálokot.

Kapcsolódó
Már hétfőre elkészülhetnek a Trump elleni impeachment vádpontjai
A demokraták megindítják a vádeljárást, ha az alelnök és a kormány nem tesz semmit és Trump sem mond le magától.

A 25. alkotmánykiegészítés szerint amennyiben az alelnök és a kormány többsége úgy találja, hogy az elnök már alkalmatlan a feladatának elvégzésére, megvonhatják az elnöktől a jogköreit, bár az elnök hivatalban maradhat. Ebben az esetben az alelnök veszi át az elnöki feladatokat, jelen esetben addig, amíg január 20-án hivatalba nem lép a novemberben megválasztott Joe Biden. Sajtóértesülések szerint Pence nem tervezi az alkotmánymódosítás alkalmazását, így az impeachment elindítására nagyobb esély van, hacsak Trump le nem mond addig. Bár Trump hivatali idejéből már kevesebb mint két hét van hátra, többen attól tartanak a szerdai események után, hogy az elnök túlságosan veszélyes és labilis ahhoz, hogy tovább vezesse az USA-t.

A Capitoliumnál történtek miatt Trumpot akár felelősségre is vonhatják: az ügyészség ugyanis minden érintett szerepét vizsgálja, és nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy megvizsgálják, a Trump által szerdán tartott beszéd mennyiben tüzelhette fel a tüntetőket. A leköszönő elnök akkor ismételten arról beszélt, minden alap nélkül, hogy a demokraták elcsalták a novemberi elnökválasztást és kijelentette, hogy ő személyesen fogja odavezetni a tüntetőket a Capitoliumhoz. Ezzel szemben Trump a beszéd után visszament a Fehér Házba, a tüntetők pedig megrohamozták a Capitoliumot.

Kiemelt kép: Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatóinak egy csoportja megostromolja az amerikai törvényhozás washingtoni épületét, a Capitoliumot 2021. január 6-án, amikor a kongresszus két háza összeült, hogy hivatalosan is véglegesítse a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét hozó november 3-i elnökválasztás eredményét. MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánlott videó

Olvasói sztorik