Nagyvilág

Schwarzenegger a nácikhoz hasonlította Trump híveit

Arnold Schwarzenegger / Facebook
Arnold Schwarzenegger / Facebook
Nagyon durván kiosztotta a távozó elnököt, és kiállt Joe Biden mellett.

Arnold Schwarzenegger színész, Kalifornia egykori republikánus kormányzója a kristályéjszaka néven ismert zsidóellenes pogromhoz hasonlította a washingtoni Capitolium ostromát – írta az MTI. A közösségi oldalára feltöltött videóban az akcióhős közölte, mivel Ausztriában nőtt fel, pontosan tudja, mi történt Németországban az 1938. novemberi kristályéjszakán.

Azt mondta, Amerikában a szerdai ostrom volt „a törött üveg napja”, az Egyesült Államok kristályéjszakája. Felidézte, mivel európából származik, első kézből tudja, „miként csúszhatnak ki a dolgok az ellenőrzés alól”. A nácikra utalva azt mondta,

minden a sorozatos hazugságokkal, és az intoleranciával kezdődött.

Szerinte az Egyesült Államokban és szerte a világon attól tartanak, „hogy itt is ilyesmi történhet”. Tisztában kell lenni az önzés, a cinizmus szörnyű következményeivel – utalt Donald Trump azon  erőfeszítéseire, hogy megváltoztassa az elnökválasztás eredményeit.

Hatalomátvételt kísérelt meg azzal, hogy az embereket hazugságokkal tévútra vezette.

Schwarzenegger szerint Trump egy

kudarcot vallott vezető. Minden idők legrosszabb elnökeként fog a történelembe bevonulni. A jó dolog az, hogy hamarosan annyira jelentéktelen lesz, mint egy régi Twitter-üzenet.

Azt mondta, jelenleg olyan politikusok kellenek, akik „szívükön viselik a közjót”, mert az amerikaiaknak gyógyulásra van szükségük a történtek után. Schwarzenegger egyértelműen Joe Biden mellé állt.

A megválasztott elnöknek sok sikert kívánt, mert ha sikeres lesz, a nemzet is az lesz.

Teljes szívből támogatjuk önt abban a próbálkozásában, hogy eggyé kovácsoljon minket

– mondta Schwarzenegger, aki a Conan, a barbár című filmből ismert kardját feltartva hozzátette, az amerikai demokrácia egy kardhoz hasonlít, amit égő tűzben edzettek keményre. Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek az amerikai törvényhozás épületéhez.

Kapcsolódó
Kész a forgatókönyv Trump azonnali elmozdítására
Vasárnap estig 210 képviselő támogatta az amerikai elnök elleni eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik