Szórakozás

A suli vécéjében tartott bulit a 12 éves, elkobozták a cuccait a tanárok

Elkobozták a dj-felszerelését is.

A 12 éves Cael Bell a manchesteri St. Antony’s Catholic College-ba jár, december 11-i ebédszünetre egy titkos bulit szervezett az iskola egyik mellékhelyiségébe a Snapchaten keresztül minden nyolcadikosnak.

Nem valami teljesen amatőr dologra kell gondolni, a rave-nek fél óra után vetettek véget a tanárok, a fiú hangfalait és fényeit is elkobozták, volt csoki és üdítő is a vendégek számára.

Fodrászként dolgozó édesanyját, Louise Bellt a félbeszakított buli után fia hívta fel, de nem tudott haragudni: „Csak én találom ezt szórakoztatónak?” – kérdezte a Mirror riporterétől.

Nevetnem kellett. Olyan szörnyű ez az év, nem tudok dühös lenni a fiamra amiért egy kis vidámságot akart kelteni.

 

Bell azt mondja, tudta, valami nincs rendben, a fia a szokásostól eltérően időben felkelt és elkészülődött aznap reggel. „A lehető legnagyobb mosoly volt az arcán, tudtam, hogy készül valamire”, meg is kérdezte, mire a fiú őszintén bevallotta egy rave-et szerveznek az iskolában, de az anya nem hitt neki, azt hitte, csak viccelődik.

Bár a tanárok elvették a fiú felszerelését, büntetést nem kap, az anya szerint mikor vele beszéltek, alig tudták visszatartani a nevetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik