Élet-Stílus

Féltékenység miatt rúghatták ki Putyin fegyveresei közül a szépségkirálynőt

A nő szerint csak indokot kerestek arra, hogy végre ki tudják rúgni.

Tavaly ezer jelentkező közül választották meg Anna Kramcsovát az orosz Nemzeti Gárda szépségversenyének győztesévé. A 32 éves, egygyermekes anya a közelmúltig a hadseregtől független, közvetlenül Vlagyimir Putyinnak jelentő – emiatt a személyes testőrségének is nevezett – szervezet tagja volt – írta a New York Post az East2West nyomán.

Állítólag azért rúgták ki, mert az internetre kirakott egy olyan videót, amelyen a munkahelyének jekatyerinburgi épületét mutatja belülről.

A videó egy fertőtlenítési eljárást mutatott be, azóta el is távolították az internetről, és azt mondja Kramcsova, más leleplező felvételek és a bikinis fitneszversenyek iránti szeretetéről készült képek irigységet okozott másoknak, és ezért rúgták ki. Szerinte ezzel felsőbb körökben keltett zavart.

A verseny után elkezdtek rám még inkább irigyek lenni, hogy megismerték a hobbimat, a sportomat, eldöntötték, hogy kirúgnak. Most meg is tudták tenni

– nyilatkozta, majd azt is említette:

Nem tudom, miért reagáltak ilyen élesen erre. Mi van ha bikiniben lépek a színpadra? Valakinek ez fürdőruha, nekem a fellépő ruhám és semmi több. Csak irigyek rám.

Még nem döntötte el, de lehet, fellebbezni fog a döntés ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik