Sport

Litkey Farkas nyerte meg a Kékszalagot

A Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank Lisa nyerte a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt. Többen bajba kerültek egy vihar miatt.

A tavaly negyedik Litkey tizedszer bizonyult a leggyorsabbnak Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező és leghosszabb tókerülő viadalán.

A szervezők tájékoztatása szerint csütörtök reggel 588 hajó vágott neki a légvonalban 145 km-es távnak. A versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláztak – a mezőny nagy része még most is úton van -, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt volt.

A 43. Kékszalag szombat reggel 9 óráig tart, a még a vízen lévő vitorlásoknak így 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot.

A kiírás szerint idén – páratlan évben – a hagyományos építésű hajók vehettek részt Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő viadalán, Litkey azzal a Lisával vágott neki a távnak, amellyel korábban már négyszer nyert.

A Kékszalag 1955-ös, 10 óra 40 perces csúcsa idén sem dőlt meg, a győztes hajó – a viadal honlapja alapján – 12 óra 23 perc alatt ért célba.

A viadal honlapjának beszámolója szerint csütörtökön késő este viharos széllel megérkezett a hidegfront a Balatonra, s több hajó bajba került Szigliget környékén. A vitorlásokról emberek kerültek a vízbe, a mentési központ nagy erőkkel dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik