Sport

Megvan a WSOP kilenc döntőse

Az idei WSOP főversenyén 6865 játékos vett részt, ebből 26 játékos alkotta a magyar különítményt. Novemberben 9 millió dollár a tét.

A legtovább Gelencsér Péter jutott a mieink közül a világ egyik legnagyobb érdeklődéssel várt pókereseményén, az ő 67. helyezése 108 ezer dollárt ért.

A világ legnagyobb élő versenyének nyolcadik napján már csak mindössze huszonkét játékosnak volt esélye a novemberi döntő asztalra kerüléshez – ismeretes, hogy elsőként 2008-ban szervezték úgy a tornát, hogy a döntő megmérettetést novemberre tolták, így azóta nemcsak a médiafelhajtás nagyobb, de a pókert is sikeresebben tudják a szervezők népszerűsíteni.

A gigászi, órákig tartó küzdelemben végül tíz játékosra szűkült a novemberi aspiránsok száma, akik közül végül John Hewitt volt kénytelen búcsúzni. Egy kérdéses játékban ingott meg először, amikor király-dámával belefutott egy királypárba, végül maradék zsetonját hármas párokra tette fel, ellenfele király-bubija azonban sorrá fejlődött, Hewitt pedig 607 ezer dollárral vigasztalódhatott.

A novemberi döntő játék fődíja majdnem 9 millió dollár, a legtöbb zsetonnal jelenleg a cseh Martin Staszko rendelkezik – írja a PokerBonusTrend.

A döntő asztal összetétele
Martin Staszko (40,175,000, cseh, 35 éves)
Eoghan O’Dea (33,925,000, ír, 26 éves)
Matt Giannetti (24 750 000 zseton, amerikai, 26 éves)
Phil Collins (23 875 000 zseton, amerikai, 26 éves)
Ben Lamb (20 875 000 zseton, amerikai, 26 éves)
Badih Bounahra (19 700 000 zseton, beliz, 49 éves)
Pius Heinz (16 425 000 zseton, német, 22 éves)
Anton Makiievskyi (13 825 000 zseton, ukrán, 21 éves)
Sam Holden (12 375 000 zseton, angol, 22 éves)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik