Belföld

Hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak egy bűnszervezetet

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás egy kiterjedt bűnszervezet ellen, amely arany értékesítésével, „bukócégek” közbeiktatásával és bonyolult számlázási láncolatokon keresztül csaknem hatmilliárd forint kárt okozott az államnak – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője szerdán az MTI-t.

Kis Péter András közölte: a költségvetést ért hatmilliárdos kár megtérülése érdekében a NAV mintegy 4,5 milliárd forint és 4,5 millió euró értékben gyanús bankszámlákat, három lakást, további két, összesen 750 millió forintot érő luxuslakást, egy üzlethelyiséget és egy cementfeldolgozó üzemet is zárolt. Az akcióban több mint 100 millió forint készpénzt, 131 millió forint értékű üzemi gépet és több mint tíz kilogramm arany ékszert és aranytömböt is sikerült lefoglalni.

A bűnözők a gyanú szerint egy többszintű számlagyárat működtettek jogosulatlan áfalevonásra és -visszaigénylésre. A szervezetbe épített „bukócégek” az illegális forrásból származó arany eredetének igazolására fiktív számlákat állítottak be, majd több cégen átszámlázva, adómentesen értékesítették Szlovákiában a már megmunkált aranytömböket.

Az akcióban a NAV pénzügyi nyomozói bevetési egységek és informatikus szakértők bevonásával egyszerre 110 helyszínen tartottak házkutatásokat, 18 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. A bíróság ötük előzetes letartóztatását és egy ember bűnügyi felügyeletét már elrendelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik