Marcel kakassal májusban a franciaországi Ardeche-ben végzett a szomszéd. Agyonlőtte, majd felnyársalta egy vasrúdra, mert dühítette a kukorékolása. A férfit ezért most öt hónap felfüggesztett börtönre ítélték, ezenkívül 300 eurós büntetést kell fizetnie és három évig nem tarthat fegyvert – írja az MTI.
A kakas gazdája, Sebastien Verney az AFP-nek azt mondta, „ez nem teszi jóvá, ami történt”. Az ügyben korábban petíciót indított (amit csaknem százezren írtak alá), amelyben azt írta, a „borzalmas tragédia” lesújtotta a családját, illetve kiállt az ellen, hogy a vidéki életből „múzeum legyen”.
Ki lesz a következő áldozat? A búgó vadgerle, az aratás, a növekvő paradicsomok, a szamárbőgés, a harangjaink zúgása vagy a legelő marháink?
– tette fel a kérdést.
Az állami hírügynökség emlékeztet rá, hogy Franciaországban nem ez az első eset, hogy bíróságra került egy kakas ügye. Tavaly egy bíró egy kakastulajdonos javára ítélt, amikor szomszédai zajszennyezéssel vádolták meg kakasa kora hajnali kukorékolása miatt.