Élet-Stílus

A nők megcsúnyulnak munka közben

Árt a szépségnek a munka, különösen a nőkének - derült ki egy friss felmérésből.

Hogyan néz ki egy átlagos nő átlagos reggele? Tíz percig zuhanyzik, tizenegy percen át készíti el a frizuráját, nyolc perc alatt sminkel és kilenc percen át töri a fejét, mit is vegyen fel – összesen 38 percet tölt azzal, hogy tökéletes formába hozza magát, ami alig két óra múlva elkezd szétesni.

„Úgy tűnik, hogy az ingázással járó stressz és pár kemény munkaóra együtt nincs túl jó hatással a megjelenésre – jelentette ki Rebecca Wilson szóvivő. – Következésképpen a legtöbb nő küszködik azzal, hogy mire véget ér a munkaidő, pont olyan jól nézzen ki, mint reggel.”

A tanulmányt az Imperial Leather nevű kozmetikai cég rendelte meg, amely 2000 nő szépítkezési szokásait vizsgálta. Az is kiderült, hogy az átlag ebédidő előtt, úgy 11:40-kor felfrissíti a sminkjét és megigazítja a haját, és ezzel jobban érzi magát a nap hátralevő részében is. Ugyanakkor nem úgy telik az egész napjuk, hogy folyamatosan a megjelenésük miatt aggódnak: ugyanis kora délutántól, mint az a válaszokból kiderült, már inkább tükörbe sem néznek.

Felmerül azonban a kérdés: vajon nem az a baj, hogy különböző smink és hajrögzítő termékek nem elég tartósak? Érdekességképpen: férfiakat is megkérdeztek, akiknek több mint fele úgy gondolta, egész nap nagyszerűen néz ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik