Üzleti tippek koronavírus

Az építőiparban már látják a válság végét

Friedemann Vogel / MTI / EPA
Friedemann Vogel / MTI / EPA
Az otthonteremtési programnak, valamint az idén előkészített és a jövőre induló beruházásoknak köszönhetően az ágazat 2021 első negyedévének a végére léphet túl a járvány következményein – véli az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Koji László hozzátette: ahhoz, hogy az ágazat ismét tartós növekedési pályára tudjon állni, építésgazdasági akciótervre van szükség, amely a kormányzat és a vállalkozások feladatait egyaránt meghatározza.

A szakszövetség elnöke szerint a kormányzat szabályozással, megrendeléssel, támogatással és ellenőrzéssel tudja segíteni az építőipart. A cégek feladata pedig az, hogy kormányzati segítséggel javítsák a hatékonyságukat, például képzésekkel, innovációkkal, amelyekbe a nagy és közepes cégeknek a mikro- és a kisvállalkozásokat is be kellene vonniuk.

Kapcsolódó
Tiborcz István ingatlanos cégét nem fogja a válság, övé a 60. legértékesebb vállalkozás
Mindjárt utána következik a Forbes listáján a plakátkampányos New Land Média, Balásy Gyula érdekeltsége.

Mindez azért fontos, mert a 114 ezer építőipari társaság közül 108 ezer 5 embernél kevesebbet foglalkoztat, vagyis mikrovállalkozás vagy önfoglalkoztató.

Az ÉVOSZ elnöke pozitívan értékelte a kormány otthonteremtési programját, ugyanakkor megjegyezte, hogy annak elemei – az 5 százalékos lakásáfa ismételt bevezetése, a családi otthonteremtési kedvezmény kibővítése – a piacnak csak a keresleti oldalát élénkítik.

A kínálati oldalon is szükség lenne ösztönzőkre: a kis- és közepes vállalkozásoknak beruházásra és képzésre igényelhető támogatásra.

Koji László 2020-ról megjegyezte, az építőipar teljesítési értéke idén, 2018-hoz hasonlóan 4000 milliárd forint, az eredménnyel a szakszövetség elégedett.

A koronavírus-járvány az ágazatban csak most a második hullámban okozott csúszásokat: körülbelül 2000-2500 lakás átadása tolódik jövőre. Ennek következtében bár az ÉVOSZ év elején még 25 ezer új lakás átadásával számolt, ez a szám az előrejelzésük szerint az év végére nem lesz több 23 ezernél – összegezte az MTI.

Épületenergetika és gazdaságfehérítés

Az ÉVOSZ folyamatosan egyeztet a kormány képviselőivel. A legutóbbi tárgyaláson az akcióterv kidolgozása mellett épületenergetikai és az ágazat fehérítésére vonatkozó javaslatokat is bemutattak.

Az eredeti tervek szerint 2021. január 1-jétől lépnek életbe az új épületenergetikai előírások, a szakszövetség azonban azt javasolta, hogy adjanak féléves haladékot az ügyben, mert a járvány miatt sok létesítmény átadása jövő év elejére fog csúszni.

Az építési piac fehérítésénél pedig azt javasolták, hogy az építési beruházási célú közbeszerzéseknél csak azok a cégek tehessenek ajánlatot, amelyek bizonyítani tudják, hogy dolgozóiknak megfizetik az elvárt bérminimumot, amelynek el kell érnie a nemzetgazdasági átlagnak legalább a 70 százalékát.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik