Nagyvilág

Felfüggesztették a londoni brexit-tárgyalásokat

Tolga Akmen / AFP
Tolga Akmen / AFP
Az uniós és a brit delegáció egy hétig folyamatosan tárgyalt, de nem jutottak semmire.

Felfüggesztette az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó londoni tárgyalásokat péntek este a brit és az uniós küldöttség, mivel nem sikerült áthidalni a nézetkülönbségeket – számolt be az MTI.

Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője egy hete érkezett Brüsszelből Londonba, és a két delegáció azóta szinte folyamatosan tárgyalt. Barnier és a brit kormány küldöttségvezetője, David Frost azonban péntek este közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint egyheti intenzív tárgyalássorozat után sem jöttek létre a megállapodás feltételei.

Barnier és Frost szerint ennek oka az, hogy változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek a legvitatottabb területeken, mindenekelőtt az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdésében. Ennek alapján a két küldöttségvezető megállapodott a tárgyalások szüneteltetésében, hogy tájékoztathassák feletteseiket a kialakult helyzetről.

A közös közlemény szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombat délután személyesen tekinti át a helyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik