Élet-Stílus

Betörőnek hitte a rendőr a tűzoltóságon lévő tűzoltót, aki éppen női ruhában enyelgett egy férfival

Fotó: Gettyimages
Fotó: Gettyimages
Igencsak érdekes körülmények után volt kénytelen felmondani egy amerikai tűzoltó.

A Tennessee állambeli Signal Point kisváros rendőre azonnal gyanút fogott, amikor este 11 óra után egy számára ismeretlen, alabamai rendszámú autót pillantott meg a helyi tűzoltóság parkolójában, valamint egy nőt és egy férfit az épületben. A Chattanooga Times Free Press című helyi lap beszámolója szerint a betörésre gyanakodó rendőr úgy döntött, közelebbről is megnézi, hogy mi történik.

Odament az egyik ablakhoz, amin benézve látta, ahogy a nő és a férfi a rendőrségi jelentés szövege szerint „szexuális aktust folytat” a tűzoltóság kiképzőtermében. Amikor a rendőr bement, látta, ahogy a nadrágja cipzárját felhúzó férfi a kijárat felé szalad, de elmenekülni már nem tudott.

A rendőr az épületen kívül elfogta a férfit, és őrizetbe vette. A meg nem nevezett férfi ekkor elmondta a rendőrnek, hogy szó sincs betörésről: valójában nem egy nővel volt bent együtt a tűzoltókapitányság épületében, hanem egy női ruhákba öltözött tűzoltóval, és ő volt az, aki oda beengedte.

Az Alabama államból érkezett férfi elmondása szerint a tűzoltó már egy hete próbálta rávenni arra, hogy látogassa meg, és szexeljenek a tűzoltóság épületében, hozzátéve, hogy a tűzoltó a rendőr megjelenése után a mosdóban rejtőzött el. A rendőr ekkor elindult megkeresni a férfit, amiben hamar az egyik tűzoltó is elkezdett neki segíteni, de gyorsan kiderült, a rendőr segítségére siető tűzoltó nem volt más, mint a női ruhába öltözött gyanúsított, aki így próbálta elterelni saját magáról a gyanút.

A tűzoltó a lap cikke szerint pár nappal az október elején történt eset után felmondott. A rendőrség nyomozást indított az esettel kapcsolatban, de az újság cikkében azt nem említették, hogy az esettel kapcsolatban bárki ellen is vádat emeltek volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik