Élet-Stílus

10 dolog, amire még jó a kávé

Bármilyen hihetetlen, nemcsak élénkítő italként, de illatosítónak, sőt, macskariasztónak is remek.

Mihez is kezdenénk, ha nem létezne a világ egyik legnépszerűbb élénkítője? Kávé nélkül a bolygó lakosságának egy része ébredés után órákig zombiként járna-kelne és nem tudná, mi hiányzik az életéből. Egy csésze kávét azonban nem csak a jótékony élettani hatásai miatt lehet szeretni: vannak, akik már az illatától megőrülnek és olyanok is, akiknek az íze jelent ugyanekkora élményt.

Bár a kávéról, annak fajtáiról, a különböző pörkölési módszerekről ma már szinte mindent tudunk, csak keveset hallani arról, egyébként mi mindenre jó még. Eddig. Összegyűjtöttünk 10 szokatlan felhasználási módot, nemcsak kávéfüggőknek.

1. Semlegesítsd a hűtő szagát: ha a maradékok és a hűtőben felejtett, romlásnak indult ételek szaga helyett valami kellemesebbre vágysz a hűtődben, ne habozz! Két-három napig tarts a hűtőben egy tál frissen őrölt kávét, ami semlegesíti a kellemetlen szagokat.

2. Narancsbőr ellen: ha jobban megnézed, minden cellulitisz elleni kence tartalmaz valamilyen mennyiségben koffeint. Ez annak köszönhető, hogy a hatóanyag felgyorsítja a zsír bomlását és csökkenti a csúnya lerakódásukat a bőr alatt.
Tipp: egyszerűen elkészítheted a saját narancsbőr elleni krémedet, ha a használt kávézaccot kókuszolajjal kevered.

3. Szagmentesíti a kezedet: fokhagyma, sáfrány? Esetleg nikotin? Bármilyen hihetetlen, a kávé arra is jó, hogy egy csapásra megszabadítson ezektől a kellemetlen szagoktól. Ehhez elég csupán zaccal bedörzsölni a kézfejedet, majd meleg vízzel leöblíteni.

4. Csillogó, fényes haj: azok, akik szeretnének extra fényes hajat, gyakran kapnak kávékezelést, amit a szépségszalonon kívül, most otthon is kipróbálhatsz. Főzz egy extra erős bögrével, hagyd kihűlni, és vidd fel a száraz, frissen mosott hajadra, majd öblítsd ki bő vízzel.

5. Természetes színező: papírt, fát, húsvéti tojást, sőt még a hajat is beszínezi.

6. Hatékony bőrradír: amellett, hogy lágyítja, tisztítja és feszesíti az arcbőrt, eltávolítja róla az elhalt hámsejteket is.

7. Hangyariasztó: azoknak, akiknek a konyhában rendszeresen meggyűlik a bajuk az ízeltlábúakkal, a különféle mérgek helyett itt a megoldás. Az őrölt kávét érdemes a boly kijáratához szórni, hogy a szag elűzze a hangyákat.

8. Távol tartja a macskákat a kerttől: megóvja a kiskertet és a virágágyásokat, ha körbeszórjuk némi lefőzött kávéval.

9. Tökéletes légfrissítő az autóban

10. Kijavítja a bútorok hibáit azonnal, ha beledörzsöljük a vágásba vagy a horzsolásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik