Élet-Stílus

Orgazmus a jó ügy érdekében

A nők rendszeres megjátsszák, hogy eljutottak a csúcsra - annak érdekében, hogy ne csalja meg őket a párjuk.

Lehet, hogy nem szép dolog hazudni, de vannak, akik hisznek a kegyes hazugságban. Egy új kutatás szerint az egyik stratégia, amit a nők bevetnek, hogy megtartsák a férfit az, hogy úgy tesznek, mintha maximálisan kielégültek volna. A kutatás során kiderült, hogy a megkérdezettek több mint fele adta már elő a nagyjelenetet, és köztük gyakoribb volt a kételkedés is partnerük hűségében. Egyébként ezek a hölgyek szívesen vetetek be más, jól bevált taktikákat is, hogy megtartsák partnerüket, mint a csinos öltözködés, de az illető minden lépésének nyomon követése is belefért, táblázatok segítségével.

A tanulmányt Farnaz Kaighobadi (Columbia Egyetem), Todd Shackelford és Viviana Weekes-Shackelford (Oakland egyetem) állította össze, 453, 18 és 46 év közötti, legalább fél éve párkapcsolatban élő nőt kérdeztek meg. Kaighobadi azt nyilatkozta a Live Science-nek, hogy elég levés kutatás készült a témában. A leggyakrabban felmerülő ok vagy még inkább mentség az, hogy fenntartsák a partner érdeklődését, illetve ezzel akarják elkerülni a nők, hogy elhagyják egy másik nőért. Még az is felmerült, hogy az orgazmusra való képességtulajdonképpen evolúciós előny. Ugyanakkor a kutatók arról még vitatkoznak, hogy valóban segít-e megtartani a férfipartnert.

Az eredmények az Archive of Sexual Behaviors című szaklapban jelentek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik