Belföld

Tizenhárom embert vettek őrizetbe rendőrök bántalmazása miatt

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség alig több mint egy hét alatt hat ügyben tizenhárom ember őrizetét rendelte el hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt. Több ügyben már bírósági ítélet is született.

A Központi Nyomozó Főügyészség az alábbiakat közölte az esetekkel kapcsolatban:

A debreceni ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban három napon belül elítélte azt a borsodi párt, amelynek tagjai november 10-én alkoholfogyasztás után veszekedni kezdtek, majd a 25 éves férfi gépkocsijával nekihajtott egy társasház bejárati ajtajának. Az intézkedéskor az elkövető agresszívvé vált, rátámadt a rendőrökre, egyiküket fojtó fogással átkarolta, ellenállását csak könnygázspray alkalmazásával tudták megtörni.

A Kazincbarcikai Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, amit a nő bűnsegédként követett el. A bíróság a férfit 1 év 10 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 400 ezer forint pénzbüntetésre, 26 éves barátnőjét 1 év, 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 225 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.Az ítélettel szemben az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért fellebbezett.

A Mezőkövesdi Járásbíróság 3 év szabadságvesztésre és 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 31 éves férfit, aki november 7-én a hajnali órákban ittas állapotban, érvényes vezetői engedély nélkül, a kijárási korlátozást figyelmen kívül hagyva úgy hajtott gépkocsijával, hogy azt a rendőrautó felé kormányozta, amivel a rendőröket is veszélyeztette. Az ügyész súlyosításért, valamint a letartóztatás megszüntetése miatt fellebbezést jelentett be.

Közölték azt is, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyészség indítványára letartóztatta azt a hétfős családot, amelynek tagjai a körözés alatt álló rokonukkal szemben intézkedő rendőrökre támadtak november 9-én. A nyomozó ügyészség a múlt hétvégén három ügyben rendelte el azoknak a borsodi férfiaknak az őrizetét, akiket szintén hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően valamennyiüket letartóztatta.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik