A német szövetségi kormány a koronavírus terjedését akadályozó intézkedések szigorítását tervezi a Spiegel értesülései szerint. A lap úgy tudja, hogy Angela Merkel kancellár videokonferencián egyeztetett a tartományi miniszterelnökökkel egy olyan határozati javaslatról, amely jelentősen szigorúbb intézkedéseket írna elő, a privát kapcsolattartást korlátozná.
A javaslat szerint a gyerekeket és a fiatalokat arra ösztönöznék, hogy szabadidejükben csak egyetlen, legközelebbi barátjukkal találkozzanak. A Spiegel birtokába került nem végleges dokumentum szerint karácsonyig a családi összejövetelek mellőzését kérnék, illetve azt, hogy ha két háztartás mégis közös programot szervez, akkor az egyik háztartás tagjai mellett a másikból maximum csak két másik fő vegyen részt. Németországban nyitva vannak az iskolák, azonban feleznék az osztályokat, hogy több hely legyen a tanulók között, illetve felmerült a kötelező maszkviselés is.
Angela Merkel és a tartományi miniszterelnökök november 23-án találkoznak és a járványügyi adatok fényében döntenek hogy, szükségesek-e további szigorítások.
Kiemelt kép: Annette Riedl / dpa / AFP