Belföld koronavírus

Új eljárásrend lépett életbe az egészségügyben

Új eljárásrend lépett életben az egészségügyben november 7-től, amely a még nem teljesen gyógyult koronavírusos betegek kórházból való hazaküldését teszi lehetővé, írja a Telex.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által frissített protokoll értelmében nem kell 21 napot otthon tölteni a tünetmentes orvosoknak és ápolóknak, hanem egy gyorsteszt után visszatérhetnek dolgozni. Mindez annak érdekében történik, hogy több legyen a szabad ágy, illetve nagyobb létszámú szakképzett személyzet lássa el a megnövekedett betegszámot.

A járvány elején a koronavírusos betegek csak akkor hagyhatták el a kórházat, ha 48 órán belül két negatív PCR-tesztet produkáltak, a beteg a tesztek előtt is elmehetett ugyan, de akkor karanténba kellett vonulnia. Az egészségügyi dolgozók pedig csak két negatív PCR-tesztet követően térhettek vissza dolgozni, ha nem készült teszt, akkor csak 21 nap elteltével mehettek vissza.

A kórházak már megkapták az új eljárásrendet, ami az alábbiakat tartalmazza:

  • a koronavírusos beteget haza lehet engedni, ha tünetmentessé vált, illetve legalább három napja nincs láza, megszűntek a légúti tünetei vagy egyértelműen javulóban vannak, valamint a radiológiai kép a tüdőgyulladás egyértelmű javulását mutatja, vagy nem mutat kóros eltérést,
  • ha a hazaengedés a tünetek megjelenésétől számított tíz napon belül történik, akkor a tizedik napig otthoni karantént írnak elő,
  • hazaengedhető az a beteg is, akinél egy antigén gyorsteszt eredménye negatív,
  • a szociális otthonba visszatérőknek meg kell felelni az elbocsátás klinikai feltételeinek és szükség van negatív gyorstesztre is.

A koronavírusos egészségügyi dolgozókra vonatkozóan az alábbiak az előírások:

  • akkor térhetnek vissza dolgozni, ha klinikailag gyógyult vagy a fertőzés tünetmentesen zajlott le, és van egy negatív antigén gyorsteszt eredménye, a mintavétel pedig nem lehet korábbi a tünetek megjelenését követő hetedik napnál,
  • ha nincs teszteredmény, akkor az egészségügyi dolgozó 21 nappal a tünetek megjelenése vagy a fertőzés kimutatása után térhetnek vissza dolgozni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik