Élet-Stílus

Nem kell a vörös hajúak spermája

Csak az íreknél és a dánoknál van igény a vörös hajú donorok spermájára.

Ez pedig túl kevés, legalábbis ezt állítja az egyik dán spermabank, a Cryos International vezetője, Ole Schou. Mint elmondta, semmi ellenvetésük a vörös hajú donorok ellen, az elmúlt években egyszerűen túl sok halmozódott fel a korábbi donoroktól, a szolgáltatásukat igénybe vevők, pedig nem keresik az ilyen spermákat.

Az igazgató dániai irodájából az is elmondta, hogy egy ideig nem fogadnak majd spermát a skandináv donoroktól sem, hacsak nem barna a szemük. A banknak ugyanis ebből a típusból is elég mennyiség áll a rendelkezésére. Hozzátette, úgy tűnik komoly nehézséget okoz, hogy a bank központja Skandináviában van, ugyanis a vásárlóik 65 teljesen másféle országból érkeznek, akik nem feltétlenül csak „skandináv” tulajdonságokkal bíró spermát keresnek.

A szakértő elmondta, sok pár keres spermát kék szemű, zeneileg fogékony donoroktól, de népszerűek a barna hajú és szemű donorok „anyagai” is, már csak azért is, mert nagyon sok ügyfelük érkezik mediterrán vidékről: Spanyolországból, Olaszországból és Görögországból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik