Foci

Vb 2014: meglepetés az algériai és orosz keretben

Fabio Capello ésVahid Halilhodzic is megnevezete azt a  30 labdarúgót, akikkel megkezdik az oroszok illetve algériaiak a felészülést a tornára.

Olyan játékos is helyet kapott a június 12-én kezdődő, brazíliai világbajnokságra készülő algériai labdarúgó-válogatott bő keretében, aki eddig még nem szerepelt a nemzeti együttesben.

A bosnyák Vahid Halilhodzic szövetségi kapitány harminc játékost nevezett meg hétfőn, köztük Riyad Mahrezt, aki többek között azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a mostani idényben nagyban hozzájárult klubja, a Leicester City feljutásához az élvonalba.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Februárban találtam rá és a helyszínen megnéztem néhány meccsét. Nagyon érdekes játékos” – mondta a francia születésű játékosról a szakvezető.

Szintén bekerült a bő keretbe a Tottenham Hotspur tinédzsere, Nabil Bentaleb, aki márciusban volt először válogatott, ugyanakkor kisebb meglepetésre nem lesz ott Brazíliában a Livorno csatára. Ishak Belfodil. Algéria a belgákkal, az oroszokkal és a dél-koreaiakkal találkozik a vb csoportkörében.

A Szbornajánál is megtörtént a kerethirdetés, hiszen Fabio Capello is kijelölte azokat a labdarúgókat, akikkel számol a vb-n.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Roman Pavljucsenko és Dmitrij Taraszov nem került be a 30 fős orosz válogatott keretbe, ugyanakkor az olasz mester bizalmat szavazott a 30 éves Pavel Pogrebnyaknak, aki az egyetlen nem hazájában futballozó tagja a keretnek.

A Lokomotív Moszkva alkalmazásában álló Taraszov mellőzésének oka az, hogy sérüléssel bajlódik, s várhatóan nem is épül fel a vb rajtjáig.

A most kijelölt 30 fős keretben Alekszandr Kerzsakov az egyetlen olyan labdarúgó, aki már a 2002-es vb-n is ott volt a válogatottal.

Az algériai és orosz bő keret

Algéria:
kapusok: Azedine Duha (USM El Harrach), Rais Mbohi (CSZKA Szófia), Cedric Szi Mohamed (CS Constantine), Mohamed Lamine Zemmamus (USM Alger)
védők: Szaid Belkalem (Watford), Madzsid Bugerra (Al Lekhwiya), Liaszine Cadamuro (Real Mallorca), Fauzi Gulam (Napoli), Rafik Halisz (Academica Coimbra), Nacereddine Hualed (USM Alger), Aissza Mandi (Stade Reims), Carl Medzsani (Valenciennes), Dzsamel Meszbah (Livorno), Medi Musztafa (Ajaccio)
középpályások: Nabil Bentaleb (Tottenham Hotspur), Riad Budebuz (Bastia), Yacine Brahimi (Granada), Abdelmumene Dzsabu (Club Africain), Szofiane Feguli (Valencia), Adlane Gediura (Crystal Palace), Fued Kadir (Stade Rennes), Amir Karaui (Entente Setif), Medi Lacen (Getafe), Riyad Mahrez (Leicester City), Szafír Taider (Internazionale), Haszen Jebda (Udinese)
támadók: Rafik Dzsebur (Nottingham Forest), Nabil Gilasz (Porto), Iszlam Szlimani (Sporting Lisboa), El Arabi Szudani (Dinamo Zagreb)

Oroszország:
kapusok: Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Jurij Lodigin (Zenit), Szergej Rizskov (Rubin Kazany)
védők: Alekszandr Anjukov (Zenit), Alekszej Berezuckij (CSZKA Moszkva), Vaszilij Berezuckij (CSZKA Moszkva), Szergej Ignasevics (CSZKA Moszkva), Georgij Scsennyikov (CSZKA Moszkva), Vlagyimir Granat (Dinamo Moszkva), Alekszej Kozlov (Dinamo Moszkva), Andrej Jescsenko (Anzsi Mahacskala), Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva), Andrej Szemenov (Terek Groznij)
középpályások: Igor Gyeniszov (Dinamo Moszkva), Jurij Zsirkov (Dinamo Moszkva), Alan Dzagojev (CSZKA Moszkva), Jurij Gazinszkij (FC Krasznodar), Roman Sirokov (FC Krasznodar), Gyenyisz Glusakov (Szpartak Moszkva), Pavel Mogilevec (Rubin Kazany), Viktor Fajzulin (Zenit), Oleg Satov (Zenit)
csatárok: Vlagyimir Bisztrov (Anzsi Mahacskala), Alekszandr Kerzsakov (Zenit), Artjom Dzjuba (Rosztov), Alekszej Jonov (Dinamo Moszkva), Alekszandr Kokorin (Dinamo Moszkva), Makszim Kanunnyikov (Amkar Perm), Pavel Pogrebnyak (Reading), Alekszandr Szamedov (Lokomotiv Moszkva)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik