Nagyvilág

Éles lőszert is bevethetnek a fehérorosz tüntetőkkel szemben

Jurij Karajev fehérorosz belügyminiszter szerdán figyelmeztetett: a hatóságok nem fognak habozni, amennyiben szükség esetén éles lőszer bevetése merül fel a tüntetőkkel szemben.

A YouTube-on közzétett interjúban Karajev úgy vélekedett, hogy a rendőrség eddig túlságosan toleráns volt a tiltakozókkal szemben, de ezentúl keményebb irányvonalat fognak követni. Utalt rá, hogy számos rendőr sebesült meg eddig az augusztus eleje óta tartó tüntetéseken.

Hozzátette: a rendőrség továbbra is inkább a nem halálos fegyverekre fog támaszkodni, de tűzfegyverekhez folyamodik, ha a tiltakozók részéről erőszakos fellépéssel találkozik.

Mindeközben Kansztancin Bicsak, a fehérorosz állambiztonsági bizottság (KGB) vizsgálati osztályának vezetője szerdán közölte, hogy a nyomozás terrorcselekménynek minősítette a maziri közlekedésrendészet épületének előző esti felgyújtására tett kísérletet.

A BelTA fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint Bicsak elmondta, hogy a bűncselekmény anyagait további vizsgálatra átadták a KGB homeli területi igazgatóságának. A KGB a többi bűnüldöző szervvel együttműködve folytatja az elkövetők keresését, tette hozzá.

A nyomozás szerint az említett épülethez az éjszaka folyamán egy férfi osont, betörte az ablakot az első emeleten, és egy gyúlékony folyadékkal teli palackot hajított be rajta. Ennek nyomán tűz ütött ki az egyik szobában, aminek következtében kár keletkezett a falakban, az ablakpárkányban és az irodai felszerelésben. A beszámoló szerint a betört ablak alá a „Megtorlás!”-feliratot firkálták.

A fehérorosz büntető törvénykönyv szerint terrorcselekményért akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható.

A belügyminisztérium mindeközben arról számolt be, hogy két álbombát találtak a vasút mentén a minszki területi Szmaljavicsi városának közelében. Volha Csamadanava belügyi szóvivő elmondása szerint a szakértők megállapították, hogy a robbanószerkezetnek kinéző dobozok valójában álbombák voltak, amelyek köveket és kulcstartó-zseblámpákat tartalmaztak.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden úgy fogalmazott: az országnak immár „terrorista fenyegetésekkel is szembe kell néznie”.

Kiemelt kép: AFP / Viktor Tolochko / Sputnik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik