Kultúra

Pálos Gergely: Nem járnék az SZFE-re úgy, hogy nincs ott Enyedi Ildikó

Kilenc év után úgy döntött, hazaköltözik Svédországból, ahol az egyik legfontosabb aktív európai rendező, Roy Andersson operatőre volt. Nem tudja, milyen lesz itthon dolgozni, azt viszont látja, nem olyan könnyű a helyzet. Szerinte Enyedi Ildikó oktatói jelenléte nélkül nem érdemes az SZFE-re járni. Pálos Gergellyel beszélgettünk Roy Andersson egyedi filmkészítési metódusáról, az SZFE-ügyről és arról, milyen abszurdnak tartja, hogy Bayer Zsolt támogatást kapott új filmes projektjére, Enyedi és Mundruczó Kornél pedig nem.

Mióta van itthon? Jólesik a kényszerpihenő, vagy már ismét tettvágy van önben?    

Jó pár hónapja itthon vagyok már, de a feleségemmel úgy döntöttünk, itt is maradunk. Van egy kislányunk, és sokkal egyszerűbb itthon. A feleségem, aki vágó, most is dolgozik. Nekem egyelőre nincs semmi körvonalazódó munka, de jól is jött ez a kis pihenő. Idén télen forgattam egy szlovák filmet, aztán jött a vírus, és itthon ragadtunk.

Svédország élhetőbbnek tűnik, ráadásul egy ismert és neves rendező operatőre. Nem volt nehéz elszakadni?

Az utóbbi időben nem kaptam Svédországból felkérést, csak teljesen más helyekről, ezért viszonylag könnyű volt a döntés, hogy áttesszük a székhelyünket itthonra, ahonnan könnyebben is tudok menni külföldre forgatni.

2011-ben egy szakmai gyakorlat keretében ment ki Svédországba. Tervezte, hogy huzamosabb ideig kint marad, esetleg kiköltözik?

Akkor már kerestem a lehetőségeket, hogy hol lehet külföldön szerencsét próbálni, így jutottam el Roy Andersson stúdiójába. Szerettem volna ott maradni dolgozni, és később erre lehetőségem is nyílt, akkor vettem egy repülőjegyet, és kimentünk a jelenlegi feleségemmel.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Csak Andersson cégéhez jelentkezett. Felvették, majd Borbás István betegsége miatt ön lett az operatőre az Egy galamb leült az ágra, hogy tűnődjön a létezésről című film második felének. Nyilván, ha nincs meg hozzá a tehetsége, ez nem valósult volna meg, de elég nagy szerencse is kell hozzá. Gondolta volna, hogy viszonylag ilyen simán fog menni?

Amikor kimentem, rögtön oda jelentkeztem dolgozni, és reménykedtem, hogy egy idő után felvesznek. Eleinte operatőr-asszisztensként dolgoztam, aztán a produkció közben lettem operatőr.

Követi az itthoni híreket? Mit szól az SZFE-ügyhöz, volt kint valamelyik demonstráción?

Igen, kint voltam két-három alkalommal. Dühítő, de leginkább szomorú ez az egész. Nem tudom, mi lesz a kifutása, és nem is igazán értem az átszervezés célját. Az újítás jó lehet, csak ha közben elmennek a legjobb tanárok, az már probléma. Ennek az intézménynek mindig a tanárok voltak a legnagyobb erősségei. Nekem nagy szerencsém volt Enyedi Ildikóval, illetve Máthé Tibor és Babos Tamás operatőrökkel, és ha ezek az emberek elmennek, ki marad ott?

Az SZFE mellett kiállók közül legtöbben azt mondják, van mit változtatni, ha nem is ilyen módszerrel.

Egy vérfrissítés mindig jól jöhet, csak nem így. Az SZFE nagyon szegény iskola volt, amikor odajártam. Alig volt technika, rémes körülmények között tartották a világítási gyakorlatokat. Elszegényedő iskolába jártunk, a mi évfolyamunk már filmre is alig forgatott, viszont nagyon rossz videókameráink voltak. Ott volt cserébe a már említett Enyedi és Máthé, akik miatt viszont megérte odajárni.

A másik probléma, amit Kovács Patrícia és az SZFE több diákja is említett, hogy a színházi és filmes képzés teljesen elkülönül.

Külön épülete is volt a képzésnek, bár a mi osztályunknak volt néhány közös gyakorlata Máté Gábor osztályával, ami nagyon jó élmény volt. Az SZFE sok szempontból nem volt egy jó iskola, viszont a legfontosabb pillérek mentek tönkre. Most már nem járnék oda úgy, hogy nincs ott Enyedi Ildikó.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

Egyszer azt mondta Roy Anderssonról, hogy távolságtartó ember. Ön hogy volt ezzel, főleg egy olyan nyomással, hogy nem sokan ismerik kint, ezért érdemes lenne nyitnia?

Szerencsém volt, hogy rögtön bekerültem a stúdióba, ami folyamatos munkát jelentett több évig. Ezáltal egyrészt meg tudtam tanulni a nyelvet, megismertem az ott dolgozó embereket, aztán szép lassan másokat is. Roynál a munka egy nagyon zárt világban történik, olyanok az ott dolgozó emberek, mint egy állandó színházi társulat, és nem sok időd marad mást csinálni mellette.

Ez a bezártság nem volt néha zavaró, vagy a filmjeire jellemző, nagyon erős és egyedi stílusvilág nem határolta be önt?

Megismerni és megtanulni azt a munkamódszert, ahogy Roy dolgozott, fantasztikus volt, sokáig nem is vágytam sehova máshova emiatt. Ez a munka annyira teljes embert kíván, hogy energiám sem lett volna mást csinálni. Meg kellett tanulnom a nyelvet, Roy stílusát és a munkatempóját. Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy operatőr legyek náluk, onnantól kezdve pedig mindig az volt a célom, hogy nagyon jó legyek, nehogy leváltsanak. Azt gondoltam, ilyen lehetőséget az ember egyszer kap egy életben. Az, hogy ilyen színvonalú rendezővel és ilyen produkcióban dolgozhass, nagyon ritka.

Az utolsó két Roy Andersson-film között csinált mást is?

Kisfilmeket készítettem itthon és kint is, illetve néhány reklámfilmet.

Egy-egy ilyen külsős munka után milyen visszatérni Andersson zárt világába?

Mivel már ismertem, viszonylag könnyű volt visszarázódni, persze egy kis idő, míg alkalmazkodsz a helyzethez. De nyilván nagyon örültem, amikor felkért megint operatőrnek.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Megnéztem pár videót, hogyan készülnek a Roy Andersson-filmek. Ezekből úgy tűnik, egy kedélyes rendezőről van szó, aki csapatmunkában dolgozik, miközben valószínűleg az utolsó kis csavarig minden megvan a fejében, hogyan nézzen ki egy-egy jelenet. Önnek mennyi lehetősége volt beleszólni az ötleteibe?

Ezek a képek nagyon részletesen kidolgozottak, mivel mindegyik műteremben készül. Eleinte nincs sosem egy konkrét terv, mindig sok tesztet csinálunk egy üres stúdióban, és közben folyamatosan változik a végeredmény. Viszonylag hosszú folyamat, mire kiderül, hogyan működik leginkább egy-egy jelenet. Ez egy csapatmunka, Roynak nincs egy előre kidolgozott koncepciója, hanem van egy stílusa, és azon belül állítjuk elő ezeket a képeket. Ami nagyon szokatlan volt eleinte nála, hogy sokkal lassabban dolgoznak, mint ezt gondoltam volna, jelenetről jelenetre dolgozzák ki a koncepciót. A felszerelések nem modernek, a pénz inkább ezt az elegendő időt fedezi. Én is megértettem itt, ahhoz, hogy igazán jót tudj csinálni, időre van szükség. Kubrick is két évig forgatta a Ragyogást.

Kívülállóként a jelenetek nagyon precíznek tűnő összhatása miatt azt gondolnám, hogy ezek már nagyon korán összeállnak, és aprólékosan ki vannak dolgozva.

A csapata már megtanulta Roy ízlését és stílusát, amit persze próbálunk feszegetni, mi férhet bele, és mi nem. Az utolsó filmjében, a Történetek a végtelenségről címűben már kicsit hátrább is lépett. Sokszor egy-egy fotó vagy festmény volt a kiindulás, amiből a jelenetek megszülettek.

A Történetek a végtelenségről című filmről azt nyilatkozta korábban, hogy észrevehető rajta a rendező stílusának a változása. Miben?

Még szabadabb, még kevesebb történetet látunk. Sokféle különböző hangulat jellemzi a jeleneteket, és talán még személyesebb ez a film, mint az előzőek. Nem annyira harsány a mindig visszatérő fekete humor. Egy bölcsebb és idősebb ember tekint az életre, és a számára fontos eseményekre némi távolságtartással. Nem szeretne annyira minősíteni és kritizálni, inkább elfogadja mindezt.

Részlet a Történetek a végtelenségről című filmből

Stílusában viszont annyira megkomponáltak az egyes jelenetek, hogy az ön által említett szabadság nem jutna róla eszembe, legalábbis a formát tekintve biztos nem. Szinte minden kép részletesen kidolgozott, festményszerű.

Nyilván a technika miatt is, hogy most már digitális filmre dolgozunk. Élesebb a háttér, még jobban uralni lehet a képet.

Tudja alkotásként nézni a filmet vagy nagyon elveszik a részletekben, és azt keresi, mit kellett volna máshogy csinálni benne?

Mindig a hibákat látom, vagy eszembe jutnak emlékek egy-egy jelenetről, hogyan készítettük. De nemrég láttam az Egy galamb leült az ágra, hogy tűnődjön a létezésről című filmet, és nagyon jó volt. Öt-hat éve nem láttam, ez olyan hosszú idő, hogy már nem akkora a kötődés, így szinte élvezni tudtam.

Az előtt is szerette Roy Andersson filmjeit, hogy vele dolgozott volna?

Igen, azért is akartam kimenni hozzá, mert nagyon tetszett a Csodálatos világ című kisfilmje. Nagyon erős film.

Mennyire könnyen fogyaszthatók ön szerint Andersson filmjei? Svédországban nyilván sokkal többen megnézik.

Nem tudom. Svédországban persze sokkal ismertebb és népszerűbb. Az utolsó filmje rövidebb, ebből a szempontból könnyebb megnézni. Ön szerint mennyire könnyen fogyasztható?

Változó. Az új filmben voltak számomra vontatottabb részek. A Dalok a második emeletről mozgalmasabb, több a dialógus benne. És közben sok jelenet felcserélhető lenne a filmekben, hiszen olyan érzések köré épülnek, mint mondjuk a megalázottság vagy az empátia hiánya.

Igen. A „Dalok a második emeletről”-ben több akció van. Sokaknak jobban is tetszenek emiatt Andersson korábbi filmjei.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Szó van róla, hogy újra közösen dolgozzanak?

Néhány hónappal ezelőtt beszéltem a stúdió producerével, egy kiállítást szeretnének majd csinálni a jövő év elején, de új filmről nem volt szó.

Itthon van valami konkrét terv, miben vagy kivel dolgozna együtt?

Most pótolom be az elmúlt évek magyar filmjeit, amiket nem láttam. Nyitott vagyok, sok rendező van, akikkel szívesen dolgoznék.

Mit látott utoljára?

Hajdú Szabolcs Békeidő és Ernelláék Farkaséknál című filmjeit, nagyon jók voltak. Szilágyi Zsófia Egy nap, Kárpáti Gyuri Guerilla című filmjei is nagyon tetszettek, és nagyon kíváncsi vagyok Horvát Lili új filmjére meg Mundruczó Kornél legújabb mozijára is.

Attól nem tart, hogy korábban azt mondta, Svédországban elég precízen, profin megy a munka, és itt esetleg nem olyan jók a feltételek?

Nem nagyon dolgoztam itthon az utóbbi időben, de itthon nőttem fel, és belerázódik hamar az ember. Felkérés eddig csak külföldről jött, egy indiai független filmet forgatok jövő tavasszal.

Az elmúlt két évben új filmügyi kormánybiztos és szakmai bizottság dönt az egyes filmek elkészítéséről. Ezzel kapcsolatban egyre nagyobb elégedetlenségről lehet hallani a hazai filmszakmában. Mit tud erről, illetve arról, hogy mennyire szól bele a politika a filmkészítésbe?

Most hallottam, hogy sem az Arany Medve-díjas Enyedi Ildikó, sem az idei velencei fesztiválon díjazott Mundruczó Kornél nem kapott támogatást, fejlesztésre sem. Viszont támogatták például Bayer Zsoltot. Erre nincsenek szavak.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

 

A Történetek a végtelenségről október 29-től látható a hazai mozikban. Premier előtt megtekinthető a 7. Skandináv Filmfesztiválon (október 22–28.) az ART+Cinemában (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39), ahol az október 24-i, 20:15 órakor kezdődő, premier előtti vetítés után közönségtalálkozó keretében találkozhatnak a nézők Pálos Gergellyel.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik