Foci

Suarez ostoba indokkal állt elő

Azok után, hogy a FIFA súlyos büntetést szabott ki Luis Suarezre, az uruguayi csatár indoklása is felkerült a netre.

Mint ismert, az olaszok elleni mérkőzésen Suarez megcsinálta azt, amivel korábban már kétszer is sokkolta a közvéleményt: ismét megharapott valakit.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ezt követően a következő négy hónapra minden futballtevékenységtől eltiltotta, továbbá kilenc válogatott meccsen nem léphet pályára.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A FIFA nyilvánosságra hozta a vizsgálati dokumentumokat, és azt a közleményt is, amit az uruguayi szövetségtől kaptak: ebben Suarez is elmesélte az esetet, az ő szemszögéből.

“Az ütközésnél összeakadt a két térdem, elvesztettem az egyensúlyomat és nekiestem ellenfelemnek. Az ütközéskor az arcommal eltaláltam a vállát, aminek következtében véraláfutás lett az államon és több fogamban is fájdalmat éreztem. Ez történt, nem igazak a harapásról vagy harapási szándékról szóló állítások” – írják a dél-amerikaiak.

Nem túl jó indok, így vélhetően ezzel senkit sem hat majd meg a Liverpool csatára, akinek eltiltása minden bizonnyal jól jön Dzsudzsák Balásznak, akit a Vörösök és az Everton is szeretne a soraiban látni.

Videó – Megkérdeztük az utca emberét a történtekről:

Olvasói sztorik