Sport

Michelisz kilencet előzött, de a dobogóra így sem ért oda

Az összetett pontversenyben is vezető Yann Ehrlacher nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi fordulójának vasárnapi második futamát a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival keretében.

A Lynk&Co francia pilótája mögött honfitársai végeztek másodikként és harmadikként, Yvan Muller (Lynk&Co), Jean-Karl Vernay (Alfa Romeo) sorrendben.

A világkupában címvédő Michelisz Norbert (Hyundai) a 15. helyről rajtolva hatodikként ért célba, Boldizs Bence (Cupra) – az eddigi legjobb WTCR-eredményét elérve – hetedik, Tassi Attila (Honda) kilencedik, Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) pedig 17. lett.

A versenyt a fordított rajtrács szabálya miatt Boldizs kezdhette meg a pole pozícióból, de a rajtnál a riválisok nem sok esélyt adtak neki, így a Zengő Motorsport pilótája az első kör végére negyediknek csúszott vissza.

A vezetést Ehrlacher vette át, mögötte Muller és Vernay száguldott. A második kanyarban a start után többen ütköztek, Néstor Girolami (Honda) és Mikel Azcona (Cupra) kiállt a boxba, Michelisznek pedig részben ezeknek az eseményeknek a nyomán megnyílt a lehetőség feljebb kapaszkodni. A címvédő az ötödik körben már hatodikként autózott, közvetlenül mögötte Boldizs, majd Tassi következett.

A nyolcadik körben egy baleset miatt a pályára gurult a biztonsági autó, az első három helyen változatlan volt a sorrend, Michelisz a hatodik, Boldizs a hetedik, Tassi pedig a kilencedik pozícióban haladt. A mezőny a 10. kör végén kezdhetett újra versenyezni, de jelentős változás a leintésig már nem történt.

Őszintén szólva a futam előtt aláírtam volna a hatodik helyet. Szerettem volna ötödik lenni, de nem sikerült. A harmadik futamon valami hasonlóra lesz szükség

nyilatkozta Michelisz, aki a második futamon a leggyorsabb kört futotta.

A délelőtt rendezett első futamot Esteban Guerrieri (Honda) nyerte Ehrlacher és Girolami előtt. A harmadik futamot szintén Guerrieri nyerte, mögötte márkatársai, a szintén hondás Tiago Monteiro, valamint Girolami végeztek a második és a harmadik helyen. A magyarok közül Tassi zárt a legelőkelőbb pozícióban, ő hatodik lett.

Végeredmény, 2. futam (14 kör, a dobogósok és a magyarok):

1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co) 29:04.903 perc
2. Yvan Muller (francia, Lynk&Co) 1.496 másodperc hátrány
3. Jean-Karl Vernay (francia, Alfa Romeo) 2.128 mp h.
…6. MICHELISZ NORBERT (Hyundai) 4.935 mp h.
…7. BOLDIZS BENCE (Cupra) 6.247 mp h.
…9. TASSI ATTILA (Honda) 6.992 mp h.
…17. KISMARTY-LECHNER GÁBOR (Cupra) 17.098 mp h.

 

3. futam (15 kör, a dobogósok és a magyarok):
1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 28:48.553 perc
2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 0.478 másodperc hátrány
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) 0.869 mp h.
…6. TASSI ATTILA (Honda) 3.354 mp h.
…10. MICHELISZ NORBERT (Hyundai) 9.476 mp h.
…17. BOLDIZS BENCE (Cupra) 15.861 mp h.
…21. KISMARTY-LECHNER GÁBOR (Cupra) 1:08.111 perc h.

 

1. futam:
1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 23:12.376 perc
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co) 0.500 másodperc hátrány
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) 1.105 mp h.
…5. TASSI ATTILA 2.318 mp h.
…16. BOLDIZS 12.346 mp h.
…20. KISMARTY-LECHNER 40.052 mp h.
21. MICHELISZ 1 kör h.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik