Élet-Stílus

Az anyja buktatta le a hűtlen férjet

válás (válás, )
válás (válás, )

A 43 éves búvároktató két nőt is feleségül vett. A második ráadásul éppen ott kérte meg, ahol első feleségével töltötték nászútjukat.

“Arra, hogy a férjemnek két családja is van, csak azután derült fény, hogy levelet kaptam az anyjától” – kezdi nem mindennapi történetét a 37 éves brit asszony, Liz Linham. “Meglepődtem, mert akkor már hosszú hónapok óta nem beszéltem az anyósommal. Gyorsan felbontottam a levelét, amiben legnagyobb döbbenetemre arról írt, mennyire sajnálja, hogy tönkre ment a házasságunk a fiával.”

Liz ennek a levélnek köszönhetően tudta meg azt is, ki 43 éves búvároktató férje második felesége. Anyósa ugyanis levelében azt is megírta, reméli, hogy jól viseli, hogy fia a válásuk óta már meg is házasodott Hayley-vel. “Képtelen voltam végigolvasni a levelet, és dühömben szinte azonnal összetéptem. Persze a tartalmát képtelen voltam kiverni a fejemből, ezért azonnal telefonáltam Adriannak, hogy szembesítsem a dologgal.

A feleség elmondása szerint férje, Adrian a házasságkötésüket követő hónapoktól egyre kevesebb időt töltött otthon. “Búvároktatóként dolgozott, és elhitette velem, hogy az év nagy részében a tengerparton kell dolgoznia.” Csakhogy, mint kiderült, a férfi valójában nem a tengerparton, hanem mindössze néhány kilométerre, második családjánál töltötte az idejét. Hayley-t ráadásul – akinek fogalma sem volt arról, hogy Adrian házas – éppen azon a strandon kérte meg, ahol első feleségével töltötték a nászútjukat.

“Miután a telefonban mindent letagadott, megszakítottam vele minden kapcsolatomat” – árulja el Liz, akinek Adrientől egy kislánya született. “Nem akartam feltétlenül börtönbe juttatni, de szerettem volna, ha bűnhödik azért, amit ellenem elkövetett, épp ezért jelentettem a dolgot a rendőrségen.” Adriant, aki beismerte a bigámiát, 18 hetes börtönbüntetésre, valamint 1000 fontos kártérítés megfizetésére kötelezték.

“Hiába minden, ez a hihetetlen történet az egész életemet fenekestül felforgatta. Képtelen vagyok bízni az emberekben, még az ismerőseimet is azzal a szemmel méricskélem, vajon megbízhatok-e benne” – panaszolta a megcsalt asszony.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik