Belföld

Pénzügyi elszámolási probléma vezethetett Bogdán László halálához

Tény, hogy Bogdán László tragikus halála az általa megkezdett jelentős összegű beruházások meghiúsulásával hozhatók összefüggésbe, melynek oka egy általa kezdeményezett beruházás kapcsán keletkezett pénzügyi elszámolási probléma

– közölte Visegrády Zoltán, a Bogdán család ügyvédje Facebook-oldalán hétfőn, szúrta ki a 444.

A posztban az ügyvéd többek közt azt írta: „Bogdán László szívügyének tekintette ezen beruházásokat, melyeket kezelni már nem tudott, minden erejét felőrölte a beruházások megvalósulásának sorozatos kudarca, melynek következményeit már nem tudta elviselni. Hátrahagyott búcsúlevelében megnevezett egy személyt, aki ezen ügyekkel összefüggésbe hozható”.

„Én nem szeretnék celeb lenni, mint a Laci! Csak Cserdi polgármestere”
Új polgármestert választanak vasárnap Cserdiben, két és fél hónappal Bogdán László halála után. Két független jelölt száll harcba a posztért, Bogdán László öccse és egy nyugdíjas rendőr. Előbbi azt ígéri, folytatja a bátyja munkáját, a másik aspiráns változásokat sürget. Riport.  

Visegrády ezen kívül jelezte, hogy a volt cserdi polgármester halálát követően a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, hűtlen kezelés elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen, a nyomozás jelenleg is tart.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik