– Itt történt. Ez volt az első nyilvános szereplésem helyszíne – mutat körbe a gyerekkönyvtárban Dombóvári István. – Ötéves voltam, és Bálint Ágnes meseíró volt a vendég, ott ült, neki olvastam fel az első írásomat, A pórul járt télapót.

– Ötévesen?

– Igen, mert a nagymamám négyéves koromban megtanított írni és olvasni.

– Megvan még A pórul járt télapó?

– Dehogy, egy füzetbe írtam.

– De azért csak emlékszik rá.

– Persze. Arról szólt, hogy a pingvin nem kapott semmit a mikulástól, ezért bosszúból az összes elkészült csomagból kilopta az ajándékot. Így aztán a mikulás üres dobozokat kézbesített a gyerekeknek, akik annyira dühösek lettek, hogy jól megverték a télapót.

– Érdekes.

– Minden gyerek arról ír mesét, amilyen plüssfigurái vannak a szobájában. Nekem volt egy pingvinen meg egy télapóm.

– És mit szólt ehhez Bálint Ágnes?

– Megdicsért, de megjegyezte, hogy egy kicsit pozitívabb is lehetne a mese vége.

Jászkarajenőn vagyunk, a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban, és az intézmény igazgatója vezet körbe minket. Ezt a posztot augusztus elseje óta Dombóvári István tölti be. Azt mondja, több dolog véletlen egybeesése kellett ahhoz, hogy igazgató úr legyen belőle. Először is idén márciusban végleg hazaköltözött a szülőfalujába. A Dombóvári család nemzedékekre visszamenőleg jászkarajenői. A kultúrház újdonsült vezetőjének felmenői között kocsmáros, hentes, pecsenyesütő is akad, édesapja negyven éven át volt traktoros a helyi téeszben.

Nem egy izgága család, a Dombóváriak általában ott élik le az életüket, ahová születtek.

A most 42 éves Dombi lehetett volna a kivétel. (Errefelé mindenki így hívja, esetleg Pistinek szólítják vagy a Dombóváriék nagyobbik fiaként emlegetik.) Tizenöt éve került föl Budapestre, akkor ismerte meg az ország a Showder Klub fiatal felfedezettjeként, azóta a standup műfaj egyik meghatározó alakja.

– Először ingyen léptem föl, csak az élvezet kedvéért, utána kicsi pénzért, később ez lett a megélhetésem. Manapság sokan úgy vágnak bele a műfajba, hogy rögtön a gázsi izgatja őket. Pedig előbb melózni kell – mondja Dombóvári. Ő valóban sokat melózott, már az előtt, hogy színpadra lépett volna, amiért jórészt saját magát okolhatja. Azért kellett már kamaszkorától fogva dolgoznia, mert az igazolatlan hiányzásai miatt kirúgták a középiskolából, úgyhogy minden végzettségét esti iskolán és levelezőn szerezte. Hét évet húzott le például egy hűtőházban, rakodott, állt a szalag mellett, közben leérettségizett, szerzett egy művelődésszervező diplomát. A sok kacskaringó miatt másoknál jobban értékeli a megszerzett tudást.

Azt mondja, ő egy „elrontó-helyrehozó” ember, aki sokszor téved tévútra, de idővel mindig visszatalál a helyes ösvényre.

Ez történt például, amikor egy tehetségkutatón kiszúrták.

„Sokáig azt hittem, hogy egy humoristának csak Budapesten lehet élnie. De ez hülyeség. Egész évben járom az országot, hát nem mindegy, hogy Pestről indulok egy fellépésre vagy Jászkarajenőről? A feleségem is falun nőtt fel, közösen döntöttünk úgy, hogy vidékre költözünk. Nem én javasoltam Jászkarajenőt, hanem ő. Szerinte ez egy csodálatos falu. Szerintem is. Már régebben vettem itt egy házat, sokáig nyaralóként használtuk, de idén márciusban végleg hazaköltöztünk.”

Ám akkor még fel sem vetődött, hogy ő lesz a kultúrház vezetője, csakhogy Katika, aki évtizedek óta igazgatta a létesítményt, váratlanul beváltotta a régi „fenyegetését”, és a nyáron nyugdíjba vonult. Amikor az önkormányzat pályázatot írt ki az állásra, Palya István polgármesternek bevillant valami.

Nézze, akármerre járok az országban, ha kiderül, hogy Jászkarajenőről jöttem, az biztos, hogy mindenki rákérdez, ismerem-e a Dombit. Hát persze, hogy ismerem, már nagyon régóta. Aztán most a pályázat kiírásakor eszembe jutott, hogy van neki egy művelődésszervező diplomája. Meg az is, hogy a tavasszal hazaköltözött. Adta magát a felkérés. Nem is nagyon kellett győzködni

– mondja a faluvezető.

Tényleg nem. Dombi egyedül pályázott és nyert. Túlzás lenne azt állítani, hogy kiérlelt koncepcióval vágott volna bele a munkába, de azt mondja, az eltelt két hónap alatt körvonalazódott számára, hogy mit szeretne rövid és hosszú távon elérni kultúrház-igazgatóként. Mielőtt elmondhatta volna, szembesítettük azzal, hogy mit várnak tőle a karaiak. Palya István például azt, hogy olyan embereket is sikerüljön bevonnia a közösségi életbe, akik az elmúlt években visszahúzódtak, távol maradtak a falusi rendezvényektől.

Az jól látszik, hogy az iskolások és a nyugdíjasok könnyen megszólíthatók, de a 14–65 éves korosztályt valahogy ki kéne mozdítani az apátiából

– mondja a polgármester.

A főutcát járva bárkit is kérdezünk, kapásból rávágja, persze, hogy tudja, ki vezeti a kultúrházat, hát a Dombi.

– Ilyen kicsi kora óta ismerem – mutatja a kezével Rigó Lajosné. – Egyidős a gyerekeimmel. Régen sokat jártam a kultúrházba, sőt, még a járvány előtt is, mert ott tartották a gerinctornát. De rendezvényen régen voltam. Pedig emlékszem, egyszer járt itt a Pataky Attila is. Nem tudom, hogy pontosan mikor volt, de nagyon régen. Jó lenne, ha a Dombi miatt több híres ember is eljönne a faluba.

Süveges Mihályné 23 éve a kultúrház alkalmazottja. Miközben a leveleket söpri az épület előtt, az új főnökéről faggatjuk.

Persze tudtam én, hogy ki ő, láttam a tévében, de csak most ismertem meg, amióta igazgató lett. Amúgy a hétköznapokban nem vicceskedik. Tök normális.

Egyetlen emberrel találkoztunk az utcán, aki még nem hallott arról, hogy ki vezeti augusztustól a művelődési házat. Az idős bácsi a biciklijét tolva épp hazafelé tartott, és kérdésünkre úgy tippelt, hogy még mindig a Katika az igazgató.

– Miért, nem ő?

– Már nem. Most már Dombóvári István.

– Nem tudhatom én azt. Nézzen rám, sok a kilométer, ugye látja. Mennyinek néz?

– Talán hetvennek.

– Tegyen hozzá még tizenötöt. Dombóvári? Tudom, hogy ki az, a tévében szokott lenni. De ha most itt szembejönne az utcán, nem ismerném meg.

– Mikor járt utoljára a kultúrházban?

– Tegnap. Vagy tegnapelőtt.

A háttérben felnevetnek a közmunkások, épp most fejezték be a melót. Ők bezzeg tudják, hogy már Dombi irányítja az intézményt, de arról fogalmuk sincs, hogy ez mit jelent. Egyikük sem járt a kultúrházban évek óta.

– Tudja, mi kéne nagyon? Gyerekprogram. Na, arra elhoznám a kislányomat – mondja végül az egyikük, mire a többiek is megélénkülnek. Ó, sokféle program volt itt régebben, mindenféle bulik, utcabálok, de a búcsúban is alig lehetett elférni a tömegtől.

Igazuk van az embereknek, régen tényleg sokféle bált meg búcsút tartottak a faluban, és azt tervezem, hogy ezeket vissza fogjuk hozni

– ígéri Dombóvári István. A legfontosabb célja azonban az, hogy mielőbb összeállítson egy olyan rendezvénysorozatot, amely többféle műfajban, más-más korosztályt megszólítva mozgatná meg a falubelieket. Író–olvasó találkozó, előadóest, társastánc, népdalkör, zenei produkció – sokféle program jöhet szóba. A színvonallal szerinte nem lesz probléma, mert annyi előadót ismert meg az elmúlt években szerte az országban a fellépései során, hogy a beérkező ajánlatok közül biztos kézzel szét tudja választani az értékes produkciót és a bóvlit. Mint mondja, jól ismeri az összes haknikirályt.

– Azt viszont nem ígérhetem, hogy a két szép szememért idecsábítom a barátaimat – szögezi le Dombi. – Csak olyan rendezvényt tarthatunk meg, amit a valós árán ki is tudunk fizetni. Senkinek nem fogom lealkudni a gázsiját.

Az újdonsült igazgató azt mondja, a standupos fellépéseit simán össze tudja hangolni az intézményvezetői állásával, viszont nemrég azon kapta magát, hogy már más dolgokra is figyel, mint korábban.

Nem csak a művészkollégákat nézi meg, hanem olyan „népművelős” ötleteket is begyűjt, amelyeket aztán Jászkarajenőn is meg tud valósítani. Miközben humoristaként bejárja az országot, egyúttal kultúrház-igazgatói tanulmánykörutat is tesz. Meglesi, hogyan oldják meg máshol a fűtést, milyen hang- meg fénytechnikát használnak, milyen programokat kínálnak, melyek a legmenőbb tanfolyamok.

A hétköznapok jórészt szervezőmunkával telnek. Dombóvári Istvánnak nincs külön irodája a művházban, részben home office-ban dolgozik, részben a könyvtárban cuccol le. Most derült ki számára, hogy az egyik barátja civilben pályázatfigyelő. Fel is ajánlotta a segítségét, hogy képben legyen minden olyan támogatási lehetőséggel kapcsolatban, ami egy vidéki művelődési ház számára adódik. Bele is vágtak rögtön többféle pályázatba, szeretnék korszerűsíteni a színházterem fűtését, de szükség lenne modern fény- és hangtechnikára is.

Az újdonsült igazgató büszke rá, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan emelkedett az aktív olvasók létszáma, jelenleg 300 tagja van a könyvtárnak. Sokan kérnek segítséget az ügyes-bajos dolgaikban, legutóbb egy bácsi azzal kopogtatott be, hogy ki kéne nyomtani egy számlát, mert el kell küldenie azt az áramszolgáltatónak, de neki nincs otthon nyomtatója. „Tök jó érzés volt, hogy egy igazgató ezzel is tud segíteni” – mondja Dombi. A kultúrháznak egyébként három alkalmazottja van: a takarító, a könyvtáros (akivel nem találkoztunk, mert épp továbbképzésen volt) és az igazgató.

Van olyan helyi futó projekt is, amelybe az új intézményvezető egyszerűen csak belecsöppent. A tervek szerint jövő márciusra készül el a jászkarajenői lovas centrum, amely több százmillió forintos állami támogatásból valósul meg. A létesítmény része lesz egy olyan multifunkcionális fedett csarnok, amelynek az üzemeltetését az önkormányzat a művelődési ház igazgatójára bízta. Hogy a lovas programokon túl még milyen rendezvényeket érdemes oda szervezni – ezen még sokat kell gondolkodnia Dombinak. A szervezést már most is gyakorolhatja, mert az október 23-i hosszú hétvégén lovas napokat rendeznek a faluban.

Tombola biztos lesz, láttuk az igazgató asztalán a szelvényeket. Rákérdeztünk: a fődíjak között kisorsolnak egy birkát meg egy kiscsikót is, az errefelé igen nagy érték.

Az igazgató egyébként aligha tudná leplezni – nyilván nem is akarja – a lelkesedését az új munkája iránt. Kérdés, hogy ez meddig tart.

– Hány évre szól a megbízatása?

– Határozatlan ideig.

– Szóval ez egy nyugdíjas állás?

– Akár. Persze, csak ha elégedettek lesznek velem. De rajtam nem fog múlni.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu