Nagyvilág

Ez az adat arra utal, hogy rekordot dönthet a részvétel az amerikai elnökválasztáson

Már csaknem hétmillió amerikai leadta szavazatát az elnökválasztáson – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) helyi idő szerint csütörtök este.

A távirati iroda szerint a megszólaltatott elemzők szerint ezen magas szám rendkívüli arányú választási részvételt sejtet a november 3-án tartandó elnökválasztáson, amikor az amerikaiak a republikánus elnök, Donald Trump újraválasztásáról, vagy demokrata párti kihívója, Joe Biden megválasztásáról döntenek.

Eddig 6,6 millió amerikai adta le a voksát, részben személyesen a korai szavazás lehetőségének köszönhetően, részben pedig levélben, ami több mint tízszerese az előző, 2016-os választások előtt regisztrált adatoknak. A legtöbben eddig Michiganben, New Jerseyben, Wisconsinban, Virginiában és Észak-Karolinában szavaztak.

A jelenséget elemzők részben azzal magyarázzák, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan biztonságosabbnak tartják a levélben történő szavazást.

Az NPR megszólaltatta Michael McDonaldot, a Floridai Egyetem politológusát, aki szerint az eddig megnyilvánult érdeklődés azt jelzi, hogy a választási részvétel akár 60-65 százalékos is lehet.

Kiemelt kép: Az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök (b) és demokrata párti kihívója, Joe Biden az ohiói Cleveland város Case Western Reserve egyetemén rendezett első elnökjelölti vitában 2020. szeptember 29-én. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik