Belföld

Már kedden megszavazhatják az orvosi béremelésről szóló törvényjavaslatot

A többi között munkaerőkölcsönzéssel kapcsolatos változtatásokat fogadott el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló előterjesztésen az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfőn este.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közölte: a módosításokat, ahogy az előterjesztést is, a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte. Ezek tartalmazzák még a szakvizsga megszerzésének anyagi ösztönzését, garanciákat, valamint jogtechnikai pontosításokat – közölte.

Elmondta azt is: az orvosi kamara kérése volt az is, hogy a béremelés több lépcsőben, több év alatt valósuljon meg, de a hálapénz kivezetése egy nagyobb lépcsőhöz kötődjön. Ez a legnagyobb lépcső jövőre valósul meg – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a kamara hitet tett a mellett, hogy büntetni kell a hálapénz alkalmazását, amelyet a testület jogtalan előnynek tart.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról számolt be, hogy 2023-tól egy negyven éves gyakorlattal rendelkező orvos 2 millió 380 ezer forintot kereshet, a kezdő fizetés pedig 687 ezer forintra emelkedik.

A törvényjavaslat hétfőn került a Ház elé, és arról kivételes eljárásban várhatóan már kedden szavaznak a képviselők.

A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén – ezt már Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője nyilatkozta az MTI-nek.

Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag – a kormánypártok és valamennyi ellenzéki párt támogatásával, 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül – támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatot – közölte a miniszter.

Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal – mondta Gulyás Gergely.

Mint ismert, a MOK szombaton tárgyalt és egyezett meg Orbán Viktorral az orvosok béremeléséről és a hálapénz kivezetéséről. A törvényjavaslat szövege nem sokkal a kézfogó után, már hétfő dél körül megjelent a parlament oldalán., és olyan változásokat tartalmaz, amelyek alapjában rendezik át az eddigi rendszert. A Magyar Orvosi Kamara hétfő este közzétett, Kásler Miklós miniszternek címzett reakciójában leszögezi: a bértábla ebben a formában nem elfogadható a számukra.

Orvosi Kamara: a bértábla így nem elfogadható
Több probléma is van a kormány tervezetével az érdekvédelmi szervezet szerint.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik