Hiába lenne kemoterápiával több mint 85 százalék esélye arra, hogy túlélje betegségét, a 17 éves connecticuti lány nemet mondott a kezelésre, és inkább megszökött otthonról. A család ügyvédje, Michael Taylor az ABC News amerikai hírcsatornának azt nyilatkozta, nem beszélhet a kamaszlány döntésének részleteiről, azt azonban elárulhatja, Cassandra nyomós érvek miatt mondott le az életmentő kezelésekről.
A 17 éves lány, akit még szeptemberben diagnosztizáltak Hodgkin-limfómával, a hírcsatorna szakemberei szerint a kemoterápia gyakori mellékhatásai miatt dönthetett úgy, hogy nem kér a kezelésből. A fiatal lány egyébként a diagnózist követően részt vett két gyógyszeres kezelésen is, ám a harmadikra már nem ment el, sőt, otthonról is megszökött annak ellenére, hogy édesanyja végig támogatta a döntését.
Kép forrása: Thinkstock
A szökés után Cassandra édesanyjától elvették a kiskorú felügyeleti jogát, és az államra bízták azt, mondván, az édesanya veszélyezteti gyermeke életét, amikor ellent mond az orvos által javasolt kezelésnek. A kamaszlány most a connecticuti gyermekgyógyászati központ onkológiáján fekszik, és a bírósági tárgyalásig akarata ellenére kemoterápiás kezelést kap.
“Egy olyan esetben, amikor több szakember egybehangzó véleménye, hogy a szülő döntésének következtében a szóban forgó gyermek meghal, a gyermekvédelmi hatóságnak kötelessége közbelépnie” – indokolta döntését a hivatal, mely elvette Cassandra anyjától a felügyeleti jogot. Hogy visszakapja-e a felügyeletet, és ezzel együtt gyermekét, csak a tárgyalás után dől majd el, melyen a család ügyvédje kérvényezi majd, hogy Cassandra a “mature minor doctrine” keretében maga dönthessen sorsáról.