Belföld

Szabó Tímea: Azért nincsenek betegek a kiskunhalasi járványkórházban, mert nincs elég orvos és ápoló

Nincsenek betegek a kiskunhalasi járványkórházban, mert nincs elég orvos és ápoló! A téliesítés pedig egészen mást jelent, mint gondoltuk

– erről ír Szabó Tímea parlamenti képviselő egy nappal azután, hogy kiderült, még nem vette át a büntetés-végrehajtás a tavasszal rekordidő alatt felépült kiskunhalasi mobiljárványkórházat, melyet még téliesítenie kell.

A Párbeszéd politikusa hozzáteszi, szerdán megkereste a kiskunhalasi járványkórház igazgatóját, aki elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak sincs akadálya sem most, sem télen. A sajtóban megjelent téliesítés azt jelenti, hogy a kórház tetején levő légtechnikai (fűtés-hűtés) csöveket kell majd megvédeni az esetleges nagy mennyiségű hótól, illetve az extrém fagytól.

Majd Szabó arról ír, hogy

a valódi probléma azonban ennél sokkal súlyosabb. Kiderült ugyanis, hogy azért nincsenek covidos betegek a legmodernebb orvostechnikai felszereléssel rendelkező, erre kijelölt járványkórházban, mert nincs elég ápoló és orvos, akit eddig át lehetett volna oda vezényelni.

Információi szerint holnap dönt az operatív törzs az alföldi régióból történő orvosátvezénylésről.

kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik