Nagyvilág

Jourová: Tisztelem a magyarokat, de a kormányt attól még szabad kritizálni

Vera Jourová visszautasította Orbán Viktor azon kijelentését, miszerint megsértette volna a magyarokat – írja a Politico. A miniszterelnök kedden írt levelet az Európai Bizottság értékekért, átláthatóságért felelős tagjának, amelyben úgy fogalmazott, hogy Jourová azzal, hogy Magyarországot beteg demokráciának nevezte, megsértette az Európa Unió magyar állampolgárait.

Jourová kedden azt mondta a Politicónak, hogy nem akar személyeskedő vitákba belemenni, de visszautasította azt a vádat, hogy megsértett volna bárkit: „Nagyon tisztelem a magyarokat, és tiszteletben tartom a döntéseiket is.” Hozzátette:

Ez viszont nem jelenti azt, hogy szükség esetén nem szabad kritikával illetnünk kormány és a megválasztott tisztségviselők tetteit, akár a Bizottságban, akár a tagállamokban. Egy demokráciában senki sem mentesülhet a kritika alól.

Az említett levélben Orbán Viktor az Európai Bizottság alelnökeként is dolgozó Jourová lemondását is követelte, ugyanakkor Ursula von der Leyen, a Bizottság elnökének teljes a bizalma Jourová iránt.

Kiemelt kép: Dursun Aydemir/ANADOLU AGENCY/Anadolu Agency via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik