Belföld koronavírus

Még téliesíteni kell a kiskunhalasi járványkórházat

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén érdeklődött arról Pintér Sándortól, hogy átvették-e már a tavasszal felépült kiskunhalasi járványkórházat.

Pintér az atv.hu tudósítása szerint közölte, hogy még nem, a kórház a kiskunhalasi Semmelweis Kórház üzemeltetésében van, illetve a konténerkórházat egyébként még téliesítenie kell.

Harangozó szerette volna megtudni azt is, mennyibe került a kórház felépítése, de Pintér azt mondta ezt fejből nem tudja, majd utánanéz.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik