Élet-Stílus

Pénzt ígértek neki, felébredt a kómából

Kínai kómás (kína, kórház, kóma, )
Kínai kómás (kína, kórház, kóma, )

Több mint egy évig feküdt vegetatív állapotban a kórházban, de a pénz ígéretére váratlanul magához tért.

A kínai férfi még 2013 augusztusában esett kómába, egy agyvérzés miatt, amit az okozott, hogy több egymást követő éjszakát is internetes játékokkal töltött el egy netkávézóban. A kínai sajtóban kedden megjelent beszámolókban csak Li néven említett férfi Sencsen város egyik kórházában feküdt, ahol tavaly márciusban már ugyan néha-néha felnyitotta a szemét, és az ujjait is mozgatta, kognitív funkciói azonban továbbra sem voltak.

 A pénz ígérete hozta ki a kómából

Az igazi áttörés több mint egy évvel kómába esése után történt, amikor az egyik ápoló egy százjüanos bankjegyet vett elő, majd a pénzt lobogtatni kezdte az ágyban fekvő férfi előtt, akivel közölték: ha el tudja kapni a 4300 forintot érő bankjegyet, akkor megtarthatja azt. A beszámoló szerint Li ekkor felemelte a karját, és pár perc próbálkozás után sikerült is megfognia a pénzt. Több mint egy év után felébredt vegetatív állapotából.

A kórház neurológiai osztályának helyettes vezetőjének elmondása szerint több oka is van annak, hogy Li miért ébredt fel a kómából, és a pénz ígérete csak az egyik, igaz, fontos elem lehetett. Li mostanra már képes segítséggel járni, de a tiszta, érthető beszéd még nem megy neki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik