Sport

Az első félidőben küszködött, a másodikban gálázott a Győri ETO a kézilabda BL-ben

A Győri Auti ETO KC 43-28-ra verte Podravka Koprivnicát a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 2. fordulójában.

A magyar csapat jól kezdett, négy percig gólt sem kapott, azután viszont hármat és kimondottan megszenvedett a horvát bajnokkal. A vendégek kevesebbszer lőttek kapura, mint a győriek, viszont pontosabban, Amandine Leynaud kivételesen nem kapta el a fonalat, így 18 perc után kapust is cserélt Danyi Gábor. A helyzetkihasználás viszont nem javult, így félidőben 17-16-ra vezetett az ETO.

Térfélcsere után gyakorlatilag új mérkőzés kezdődött, a győri védekezés kimagasló javulást mutatott, ráadásul elől is feljavult a magyar csapat játéka, egy brilliáns 6-0-s szériával megadta az alaphangot a második félidőnek. A Győri ETO folyamatosan dobálta a gólokat, miközben a Koprivnica elvétve talált be, az olló csak nyílt és nyílt. A mérkőzés végéde már a fiatalokat is nyugodtan beküldhette Danyi Gábor, az ETO gyakorlatilag péppé verte a második félórában fejben széteső horvát ellenfelét.

Végeredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló

Győri AUDI ETO KC–Podravka Koprivnica (horvát) 43–28 (17–16)

Kiemelt kép: ehftv.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik