Foci

A németek épphogy, a franciák könnyen nyertek

mario götze (mario götze, )
mario götze (mario götze, )

A Nationalelf 1-0-ra verte Chilét felkészülési mérkőzésen, pedig a dél-amerikaiak uralták a meccset.

A szerdai válogatott meccsdömpingben estére maradtak az igazán pikánc meccsek. Azon túl, hogy a szerbek Írországban tudtak nyerni, Svájc és Belgium pedig hazai környezetben ikszelt, előbbi a horvátok, utóbbi az elefántcsontpartiak ellen, a németek és a franciák is megmutatták magukat.

Az Eb-elődöntős Nationalelf Mario Götze találatával verte Chilét, de igazán örülhetnek a németek ennek a szoros sikernek, ugyanis ellenfelük sokkal jobb volt a 90 perc során. A chileiek egyrészt többet birtokolták a labdát, másrészt, dupla annyi lehetőségük volt a gólszerzésre. Persze ha innen közelítjük meg a dolgot, a németek jól használták ki azt a kevés ziccerüket.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Franciaország presztízsmeccset vívott Hollandiával: a gallok már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést azzal, hogy Benzema és Matuidi is betalált az Oranjénak.

Anglia azzal a dán együttessel találkozott, mellyel majd a magyar válogatott is meccsel május 22-én Debrecenben. A szigetországiak szoros csatában kerekedtek felül a piros-fehéreken, köszönhetően Sturridge találatának. Meg kell jegyezni, az angolok 1977 óta először álltak ki úgy, hogy öt Liverpool-játékos van a kezdőben.

Eredmények – felkészülési mérkőzések

Svájc – Horvátország 2-2 (2-1)
Belgium – Elefántcsontpart 2-2 (1-0)
Németország – Chile 1-0 (1-0)
Wales – Izland 3-1 (1-1)
Anglia – Dánia 1-0 (0-0)
Franciaország – Hollandia 2-0 (2-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik