Élet-Stílus

Megtiltották a bújócskát az Ikeában

IKEA (IKEA)
IKEA (IKEA)

Tízezrek jelezték, hogy részt vennének egy jó kis bújócskában az Ikea áruházaiban, de a cég nem engedélyezte a felnőttek gyerekjátékát.

A játékos kedvű emberek a svéd bútoráruház-lánc több hollandiai üzletében akartak bújócskát játszani, de a Facebookon szervezett esemény megtartását a cég végül nem engedélyezte, miután több mint tízezer ember jelezte, hogy részt venne a játékban. Az Ikea azután mondott nemet, hogy az Eindhovenben található áruházba tervezett bújócskára már több mint 18 ezer ember jelentkezet – írta az nltimes.nl.

Az emberek lelkesedése a tiltásról szóló hírek után azonban nem csökkent. A holland sajtóban az előző hét elején megjelent beszámolók elterjedése után már 32 ezer résztvevőnél tartanak, igaz, azt már egy „titkos helyen” tartanák. Az amszterdami Ikeába tervezett bújócskára már 19 ezren mennének el, az utrechtibe pedig 13 ezren.

A tiltás híre közben már a nemzetközi sajtót is elérte. A Bloomberg a tiltással kapcsolatban megkereste az Ikea szóvivőjét, aki elmondta: azért nem engedélyezik a bújócskát, mert nem tudnák garantálni a résztvevők biztonságát. „Nehéz úgy, hogy nem tudjuk, hol vannak” – tette hozzá Martina Smedberg szóvivő.

A hollandiai „ikeás bújócska” ötlete Belgiumból származik, ahol tavaly nyáron a cég engedélyezett egy ötszáz fős bújócskázást. Akkor egy 29 éves nő ötletét hagyták megvalósulni, akinek ez volt egyik vágya, amit még 30. születésnapja előtt meg akart csinálni. Elise De Rijcka Bloombergnek elmondta: „nagy móka volt” egész nap bújócskázni az Ikeában, ahol rengeteg lehetséges búvóhely áll rendelkezésre. A résztvevők akkor hűtőkben, a kék ikeás táskát halma alatt, plüssállatok között és ágyak tárolójában bújtak el. „Kimerítő volt, de nagyon szórakoztató” – mondta el De Rijck. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik