Az Országgyűlés elnöke a Népszavában hétfőn publikálta az általa februárban – az MSZP tisztújító kongresszusa előtt – indított vitasorozat zárócikkét.
Februári “Muszáj baloldalinak lennünk!” című cikkében a házelnök egyebek közt azt vetette fel, hogy rendszerkorrekcióra van szükség és egy új politikára, értékelvű kormányzásra, amely alapján a baloldal a magyar társadalom többségének bizalmát visszanyerheti.
Nem csak pártügyek
Szili Katalin zárócikkében azt írja: a vitasorozatból kiderült, hogy a felvetett problémák, dilemmák – egyebek közt a globális tőkeérdek társadalmi korlátok közé terelése – nem csupán pártügyek, és nem csak a magyarokat nyugtalanítják.
Álláspontja szerint az Európai Unió ugyanezzel a kihívással küszködik: hogyan lehet a modern európai fejlődés legvonzóbb ígéretét – a szociális piacgazdaságot és a minden polgáráért felelős jóléti államot – a kíméletlen piaci verseny szükségleteivel viszonylag elviselhetően összeegyeztetni, és amennyiben lehetséges, mi ennek a társadalmi ára, valamint a terheket kik és milyen arányban viselik? A speciális skandináv példákat leszámítva, szerinte még nemigen születtek megnyugtató válaszok erre a dilemmára.
Hozzátette: szűkebb régiónkban mindenütt napirenden van a rendszerváltás eddigi mérlegének megvonása, s az egyenleg – a szintén speciális helyzetű Szlovénia kivételével – sehol sem igazán kedvező.
A parlament adós maradt
Az Országgyűlés elnöke arról ír, hogy a kormányzatnak számos adóssága és mulasztása van az emberek felé. Idesorolta a vidékpolitikát, az alkotmányozást, a kisebb parlamentet, a választójogi módosításokat, a nemzetiségek parlamenti képviseletének megoldását, az államfő megválasztása módját, vagy éppen a romák helyzetét, illetve a szervezett kapcsolatokat a határon túli több millió magyarral.
Hangsúlyozta: ha a mostani esélykülönbségek konzerválódnak, az kiélezett társadalmi feszültségeket generálhat, ezért egy olyan oktatási rendszerre és iskolapolitikai stratégiára lenne szükség, amely biztosítja, hogy a tudáshoz a mobilizálható erőforrással nem rendelkező társadalmi csoportokhoz tartozók is hozzájuthassanak.
Szili Katalin a cikkben úgy fogalmaz: a politikai struktúrát egyre inkább “gyűlölettartalom tölti ki”, amit a társadalom nehezen tolerál. “Érezhetően alacsonyabb az ingerküszöb, ami rendszerint a radikális és szélsőséges megnyilvánulások térnyerésének kedvez. E jelenségnek önmagában párbeszédre kell kényszerítenie a pártokat, mégpedig a lényeges kérdéseket megvitató eszmecserére. De a közéletben a viták végén a választók – lehetőleg minél nagyobb konszenzussal – eredményt szeretnének, amelyet utána értük szóló intézkedések hitelesítenek. A társadalom álbeszéd helyett párbeszédet akar, s ma már a nemzetközi partnerek is ezt kívánják tőlünk” – hangoztatja a cikkben a házelnök.
Rossz a dramaturgia
Ennél a párbeszédnél – írja – “sutba kell vágni az eddigi szereposztást, miszerint az egyik oldalon a haladár reformerek, a másikon pedig a maradárok, a reformok ellenségei, mert ez a dramaturgia a gyűlöletstruktúra terméke”.
Úgy látja: a címkézés helyett inkább arról kell és érdemes vitát folytatni, hogy miként lehet a szociális piacgazdaság és a jóléti állam működését összeegyeztetni, a kíméletlen érdekversenyt a társadalmilag még elfogadható keretek közé rendszabályozni, egyéni és közösségi céljainkat a fenntartható fejlődés új kívánalmaival viszonylag gyorsan összehangolni.
A baloldalnak az egyensúlyt kell képviselnie
Szili Katalin leszögezte: a baloldalnak ebben a párbeszédben a társadalmi és a gazdasági egyensúly harmonizálásának fontosságát kell képviselnie, illetve az államnak erősítenie kell az érdekegyeztető feladatát.
“A hiteles baloldal ezt úgy korrigálhatja, ha elősegíti a szakszervezetek súlyának növelését. (…) Meggyőződésem, hogy ez a baloldal hitelességének és a társadalmi figyelem visszaszerzésének adekvát útja” – jelentette ki.
A házelnök a fenntartható fejlődés problémáiról is ír. Szerinte a döntésekben a jelenleginél jobban kell támaszkodni a tudomány, az egyes szakmák eredményeire, mert “a tudományos igazság nem szavazással dől el”. A fenntartható fejlődésben – cikke szerint – benne van az is, hogy a nemzetiségi, nyelvi, vallási hovatartozás nem megosztottságot, hanem sokszínűséget és megkérdőjelezhetetlen értéket hordoz majd.
“Elvont szlogenek? Nem: csupán életcél- és értelemkeresés. Az áramütések sokkhatásai alatti társadalmi rángatózás ugyanis nem téveszthető össze a céltudatos cselekvéssel; a lépéskényszer nem azonos a kényszerlépéssel” – fogalmazott vitazáró cikkében Szili Katalin.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
