Közélet

„Miben más, mint az iskola? Ez működik”

„Miben más, mint az iskola? Ez működik”

Eltöltöttünk egy délutánt a Deviszont közösségi térben, amelyet hét fiatal hozott létre kispesti szakiskolába és szakgimnáziumba járók számára, azért, hogy különböző foglalkozások keretében megtapasztalják a tanulás eddig nem ismert formáit, illetve hogy végre ők is tartozhassanak egy valódi közösségbe.

Mi a legutóbbi izgalmas dolog, amit megtanultatok? Szeretni. Kézenátfordulás. Bízni valakiben.

Belépés után lehetetlen nem észrevenni ezt a feliratot a kispesti Fő utca egyik, kilencvenes évek művházaira emlékeztető épületében. Csütörtök délután kettő múlt, a falak között pedig néhány kerületi fiatal már javában azon dolgozik, hogy minél hamarabb elkészüljön a várva várt ebéd. „Még sosem volt ilyen csend a Deviszontban”, jegyzi meg két falat között egyikük a közös étkezés közben. „Biztos volt már erről szó, de kéne ide egy csokiszökőkút”, hangzik az asztal túlvégéről, vélhetően valamiféle desszertre aspirálva.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A jelenlévő fiatalok azonban jóval több miatt gyűltek össze, mint hogy egy jót ebédeljenek közösen. A Deviszont ugyanis egy oktatási kezdeményezés Kispesten, ami szakképzésben tanulóknak nyújt alternatív szabadidős és tanulási lehetőséget. A közösségi tér csütörtökön délután kettőkor nyitja meg kapuit, majd este hétig számtalan programmal várja az idejárókat.

Miután lecsúsztak az utolsó falatok, az első programpont, az úgynevezett „Hogy vagy? -kör” következik. A kanapékon elhelyezkedő fiatalok kétféle kérdéskört kapnak: egyrészt pusztán arról, hogy vannak, milyen hetük volt, másrészt mi az első szó, ami eszükbe jut a Deviszontról. Utóbbira csak úgy záporoznak a szavak: étel, játék, kíváncsiság, jókedv, kikapcsolódás, bajtársiasság és közösség is szerepel a válaszok között.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A következő körben már az kerül terítékre, ki miért szeret minden héten a Deviszontba járni. „Sok pozitív emlék köt ide, jó ezeket újra átélni itt, majd újakat teremteni”, hangzik a válaszok sora közt, Ági pedig úgy vélekedik: túl ritka, hogy legyen valakinek egy ilyen közössége, mint ez.

Miben más ez a hely, mint az iskola? Néhányan azt mondják, itt sokkal jobban meg tudnak nyílni, mások az új barátságokra és a hasznos időtöltésre helyezik a hangsúlyt. Bencének meglehetően határozott véleménye van ezzel kapcsolatban:

Miben más, mint az iskola? Ez működik. Nem kell félnem attól, hogy kikerülök a rendszerből.

Mindeközben a késők előtt sem zárják be az ajtót, Attila csak a program kezdete után valamivel tudott befutni, de máris nekiszegezik az eddig taglalt kérdéseket. „Ki nem szeret a Deviszontba járni?!”, vágja rá rögtön, majd hozzáteszi: máig emlékszik a legelső alkalomra, amikor az iskolából átjöttek ide. „Olyan érzés volt, mintha ide jönnénk haza, miközben utána tényleg hazamentünk”, meséli a fiatal.

A közösségi tér két évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit a kispesti fiatalok előtt, viszont összességében már több mint három éve dolgoznak a projekten – meséli Szarka Alexandra, az egyik alapító. Heten vágtak bele a program megvalósításába, noha mindannyian különböző dolgokkal foglalkoztak, de egyes közösségekből ismerték egymást.

Volt bennünk egyfajta felháborodás a társadalmi, és az ebből fakadó oktatási egyenlőtlenségekkel kapcsolatban, és egy közös motiváció arra nézve, hogy szeretnénk tenni valamit ezek ellen. Mindannyiunkban jelen volt a tettre kész erő

– fogalmazott. Már a legelején tudták, hogy oktatással szeretnének foglalkozni, így a Deviszont is egy alternatív oktatási programmá vált, hiszen úgy gondolták, a legjobb forma, ami választ tud adni a meglévő problémákra, egy közösségi tér.

Szarka Alexandra és Tóth Kinga. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Szociális munkások, szociológusok, filozófusok, jogászok, pedagógusok és gyógypedagógusok összerakták, amijük van, és elkezdték kidolgozni a megfelelő pedagógiai programot. Számtalan tanodát meglátogattak, hogy összegyűjtsék a jó gyakorlatokat, megnézték, hol mik a legfőbb nehézségek, illetve legmeghatározóbb tapasztalatok.

Sokat gondolkodtunk azon, mi legyen a célcsoport, és hol szeretnénk mindezt megvalósítani

– jegyzi meg Tóth Kinga, a Deviszont másik alapítója. Tudták, hogy valahol a külvárosban, lakótelepi környezetben képzelik el a közösségi teret, bejárták az összes lehetséges kerületet, majd végül némi személyes indíttatás is közrejátszott abban, hogy végül Kispestre esett a választás.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A kivitelezés során fontos szerepet játszott az a tény is, hogy Magyarországon szinte egyáltalán nincsenek közösségi terek, azaz olyan helyek, ahova az emberek azért járnak, hogy közösen időt töltsenek. A célcsoport meghatározásában pedig az döntött, hogy úgy gondolták, a kamaszkor az az időszak, amikor a fiatalok leginkább elkezdenek gondolkodni saját magukat és a világot érintő kérdéseken, valamint ekkor tud kialakulni a kritikai gondolkodásra való hajlam.

A magyar oktatási rendszer rettenetesen merev, társadalmilag determinált, ki milyen intézménytípusba jár, így azt gondolják, hogy a szakképzésben tanuló fiataloknak jóval kevesebb lehetőségük van arra, hogy megtalálják az érdeklődési körüket, azt, hogy mivel szeretnének foglalkozni, vagy egyáltalán beszéljenek olyan témákról, amelyek véleményt formálnak. „Márpedig ez a feltétele annak, hogy valaki aktív, cselekvő, kritikus állampolgárrá váljon”, teszi hozzá Alexandra.

Ennek fényében szerettek volna alternatívát nyújtani az iskolarendszer rugalmatlanságára, mindezt pedig úgy alapozták meg, hogy az alapítók leültek és átbeszélték, kinek milyen élményei vannak az oktatásból, az elit gimnáziumtól a Havanna-lakótelepi iskolán át. A Deviszont egy olyan hely szeretett volna lenni, ahol nem a klasszikus módszerekkel tanulnak, hanem két elv mentén: az egyik a kritikai pedagógia, a másik a közösségi szemlélet.

A kritikai pedagógia egy olyan irányzat, ami elismeri, hogy a társadalomban egyenlőtlenségek vannak, és ezek meghatározzák az emberek életét és lehetőségeit. Ezek az egyenlőtlenségek pedig az iskolarendszeren belül is leképződnek

– mondja Alexandra. A tudás fogalma is módosul, hiszen itt nem azt tekintik tudásnak, hogy a gyerek visszamondja a tankönyvből megtanultakat a tanárnak, hanem egy kölcsönös, egyenrangúságon alapuló felfedezésnek tekintik ezt a folyamatot.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ez a szemlélet jól látszik a közösségi térben zajló foglalkozásokon is. A projektek tervezésénél nem kész tények elé állítják a fiatalokat – nem is tanárnak, hanem facilitátornak hívják magukat –, hanem bevonják őket a munkába, és közösen beszélik meg, ki mivel szeretne éppen foglalkozni.

A mostani alkalommal három különböző témakör – Budapest, természet és kultúra – mentén csoportosulnak a fiatalok. A közösségi tér három különböző pontján egy méretes fehér papírral és jó pár színes filccel ellátva telepednek le, hogy megvitassák, milyen területekre térnének ki legszívesebben.

Az ötletelést követően a csapatok be is mutatják elkészült műveiket: az első csoport a főváros kapcsán a tömegközlekedéssel, városfejlesztéssel, itt élő külföldi közösségekkel foglalkozna leginkább, illetve megvitatnák, az egyes építkezések kikhez köthetőek és milyen céllal valósulnak meg, és kitérnének arra is, szerintük minek kellene még épülnie a fővárosban.

A második csapat szabadtéri programok mellett tette le a voksát, valamint felmerült, hogy lehetne egy Deviszont-növényük, sőt egy közösségi kertben bérelhetnének egy parcellát is, ahol az évszaknak megfelelően maguk termeszthetnének zöldségeket, gyümölcsöket. A harmadik csoport teát és sushit is készítene közösen, ezen kívül könyvekről szóló diskurzusokat ajánlottak, továbbá javasolták, hogy ütemezzenek be néhány komolyabb hangvételű filmet is.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Múlt héten egyébként immár a harmadik tanév kezdődött el a közösségi térben, és Kinga úgy látja, az odajáró fiatalok már tavalyhoz képest is jobban működnek együtt közösségként. Természetesen nem tudhatják biztosan, hogy minden pozitív változás a Deviszont számlájára írható-e, de szeretik azt gondolni, hogy abban, ahogy egymással viselkednek, másokhoz viszonyulnak vagy egymásra reflektálnak, meghatározó szerepe van a közösségi térben eltöltött időnek.

Az elején nem is feltétlenül értették, mikor mire gondolunk, de egyre lelkesebbé váltak, egyre szívesebben mondják, mivel szeretnének foglalkozni. Nem szívbajosak, azt is elmondják, ha valami nem jó

– hangsúlyozza Kinga.

A Deviszont-közösség összetartozását a közösségi tér szervezői tudatosan próbálják elősegíteni: vannak különféle rituálék, amelyek során meghallgatják egymást, közösen gondolkodnak, majd kérdéseket tesznek fel, ami Alexandra szerint a program sikerét igazolja, hiszen már kezdetben is úgy gondolta, hogy ez a program akkor válik sikeressé, ha a fiatalok elkezdenek maguktól kérdéseket megfogalmazni.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A közös ötletelésekből aztán megvalósítható projektek születnek, az egyes alkalmakra pedig mindig hívnak szakértőket is, hiszen úgy gondolják,

mindenki rendelkezik valamiféle speciális szaktudással, teljesen mindegy, filozófus vagy bicikliszerelő az illető.

A zene-projektre így zenészeket invitáltak, akikkel karöltve különböző stílusokat, szubkultúrákat ismertek meg, valamint hangszereket készítettek és zeneszámokat is írtak. „Tudatosan figyelünk arra, hogy a három alkalom végén mindig legyen egy produktum”, jegyzi meg Kinga.

Az érintett témakörök határa a csillagos ég: mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy amikor a rockzenéről beszélgettek, előkerült a System of a Down zenekar, majd azon keresztül párbeszéd születhetett az örmény népirtásról is (az együttes frontembere, Serj Tankian örmény származású), hiszen ahogy Alexandra mondja: ezek a témák ott lapulnak a háttérben, csak egyetlen kérdés választja el őket attól, hogy felszínre kerüljenek.

A Deviszont hét tagja szeretné, hogy minél több ember munkahelyévé váljon a közösségi tér, ennek reményében most rendszeres támogatókat keresnek, hogy egyúttal fenntarthatóvá váljon a hely. Jelenleg heti egyszer, csütörtökönként, tartanak nyitva, de hosszú távon az a cél, hogy minél többször, akár a hét minden napján fogadni tudják a fiatalokat – akik részéről erre óriási igény volna. Minél több erőforrás áll rendelkezésre, annál hamarabb meg tudják valósítani mindezt.

Ahogy a programok végeztével az épület előtt beszélgetünk, egy férfi lép oda hozzánk, hogy jelezze, a szemben lévő házban lakik, hozott régebben egy növényt a Deviszontnak, és csak szerette volna megnézni, milyen állapotban van az új helyén. Úgy fest, a szemközti panelból is könnyedén kiszúrták, milyen, amikor egy elhagyatott épületből valódi közösségi tér válik.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik