Sport koronavírus

Az edzésszünetben rendezvényre ment és koronavírusos lett két válogatott birkózó

A magyar női birkózóválogatott két tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje. A szövetség (MBSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint

az érintettek edzésszünetben, hétvégén klubtársaikkal együtt részt vettek egy rendezvényen, amely után koronavírusos fertőzésre utaló enyhe tüneteket tapasztaltak magukon.

A vizsgálat során a tesztjük pozitív lett, ezért a járványügyi előírást betartva házi karanténba vonultak.

„Ha minden így marad, az én karrieremnek vége” – kifakadt a felfüggesztett birkózó
Veréb István abban bízik, hogy legalább egy tárgyalást sikerül kiharcolniuk.

Az MBSZ – amint az a közleményében olvasható – a hivatalos kontaktvizsgálat után a társakon is elvégeztetett több mint harminc tesztet, amelyek mindenki esetében negatívak lettek. A szövetség emlékeztet arra, hogy a korábbi koronavírusos eseteket követően mintegy száz tesztet csináltatott a felnőtt, a junior és a kadet válogatott tagjain, szintén negatív eredményekkel.

A tájékoztatás szerint a felkészülés a klubokban és a válogatottban a vonatkozó szabályok szigorú betartásával folytatódik.

Borítókép: JAMIE SQUIRE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik