Sport

Fucsovics háromszor járta meg a poklot testileg és lelkileg

Fucsovics Márton úgy véli, egy jó formában teniszező Grigor Dimitrovot győzött le a US Open második fordulójában. A következő két nap legfontosabb kérdése a regeneráció lesz a számára.

Fucsovics óriási fordítással aratott bravúros győzelmet
1975 óta első magyar férfiként jutott el a US Open 3. fordulójáig.

„Háromszor jártam meg a poklot testileg és lelkileg is, de erős tudtam maradni a mérkőzés végéig” – mondta a világranglistán 66. Fucsovics a Tennis love and game Facebook-oldalnak a 4 óra 50 perces csata után.

A 28 éves nyíregyházi játékos hozzátette: a találkozó egyik legnehezebb pillanata az volt, amikor a megnyert második szettet követően tudatosult benne, hogy nagyjából két és fél órája teniszeznek, így a végső sikerhez szükséges további két játszma begyűjtéséhez még sokáig kell harcolnia.

A két teniszező a múlt héten is találkozott egymással és akkor is Fucsovics nyert.

Azt gondolom, most sokkal jobban játszott, biztosan felkészült belőlem és ezúttal kevesebbet is hibázott. Egy jó Dimitrovot vertem meg

– mondta Fucsovics a riválisáról, aki jelenleg 20. a rangsorban, de pályafutása legjobbjaként – 2017-ben – harmadik is volt, és ugyanabban az évben megnyerte az ATP-világbajnokságot.

Fucsovics Grand Slam-tornán először nyert ötszettes mérkőzést, korábban négy ilyen találkozót veszített el. Megjegyezte, ezek a találkozók is erősebbé tették őt, ismeri a testét és tudja, mire van szüksége a regenerálódáshoz, amely rendkívül fontos lesz a Frances Tiafoe elleni harmadik fordulós összecsapás előtt.

Az amerikai teniszező az ausztrál John Millman felett aratott ötjátszmás győzelme után elmondta, ha valaki júliusban azt mondja neki, hogy harmadik körbe jut a US Openen, vélhetően kinevette volna.

„Ideges voltam, azt mondtam magamnak, erre most egyáltalán nem volt szükségem. Kiakadtam, mindent negatívan láttam, úgy voltam a dologgal, hogy rendben, akkor nézzük meg, 2021 mit tartogat” – utalt arra a 22 éves játékos, hogy

nyáron pozitív lett a koronavírustesztje, emiatt vissza kellett lépnie egy atlantai bemutatótornától is.

„Szerencsére nagyszerű támogatóim, barátaim vannak, akik mondogatták, hogy minden jóra fordul majd. Azóta jól érzem magam és nagyon örülök, hogy itt lehetek” – mondta Tiafoe, aki életében először jutott a 32 közé a hazai Grand Slam-tornán.

Fizikailag nagyszerűen érzi magát, a betegség tünetei nála szinte egyáltalán nem jelentkeztek, csak hasmenése és fejfájása volt három napig.

Tiafoe – akinek legjobb GS-eredménye a tavalyi ausztrál nyílt bajnokság negyeddöntője – jelenleg 82. a világranglistán, de pályafutása legjobbjaként, tavaly februárban 29. is volt.

Fucsoviccsal eddig kétszer találkozott, mindkétszer (2018 Genf, salak, illetve 2020 Doha, kemény pálya) a magyar teniszező nyert. Harmadik találkozójuk várhatóan szombaton lesz.

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: BELGA PHOTO ERIC LALMAND

Ajánlott videó

Olvasói sztorik