Mint a kamaszkorát a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején töltő nő, filmélményeim jelentős hányadát tették ki a korszakban tonnaszámra gyártott romantikus komédiák, a műfaj – ma már sok esetben meglehetősen idejétmúlt üzenetekkel operáló – klasszikusai ugyanúgy aláfestői a korai pubertáskoromnak, mint a Brooklyn Bounce-tól Picasso Branchig terjedő pop. És bár ízlésem egy ponton tovább lépett a fajsúlyosabb mozik és több hangszerrel és gondolattal operáló zenei műfajokig, a nosztalgia alighanem már életem végéig pasztellszínű derengéssel vonja majd be e korszak alapműveit. Meg eleve: ha jól csinálják, a romkomnál kedvesebb, szórakoztatóbb feelgood zsáner nincs a filmvilágban. Épp ezért drukkolok mindig, amikor híre megy, hogy érkezik egy újabb játékos, amely megpróbálja lerángatni a zsánert a bugyuta nő – macsó férfi – hazudozás – grandiózus gesztus – béke és örök szerelem vonatról. Nem gyakran, de azért évente egy-egy ilyen film beesik, a rémes magyar címén Rögtönzött szerelem (The Big Sick) például egészen kiváló volt, de a Netflix még az előzőnél is rémesebb magyar címet (A szerelem asszisztensei) kapott Set It Upja is egészen jól működött, ráadásul mindkettő valóban tudott vicces lenni. Ebbe a sorba pedig ez a szerencsétlen moziév is tudott hozni egy új játékost: a szintén egy streaming-szolgáltató, a Hulu által jegyzett Palm Springs – mely a Sundance fesztiválos bemutatása után egyből a szakma és a közönség kedvence lett – ugyanis úgy gondolja, hogy a romantikus komédiák humora sem feltétlenül muszáj, hogy az emberi és állati testnedvek szintjén ragadjon le. Ráadásul még a címét sem gyilkolta meg rituálisan a hazai forgalmazó!
Palm Springs: alapesetben sivatag, ma már jelentős részben az amerikai gazdagok egyik kedvelt lakóhelye Kaliforniában, tele kaszinókkal, örök napsütéssel – itt rendezik meg Tala és Abe esküvőjét, melyre főhősünk, Nyles is hivatalos barátnőjével, a kissé kényszeres hisztérika Mistyvel. Az esküvő reggelét sikertelen koitusszal nyitja, a nap további részét édes semmittevéssel tölti egy medencében, este pedig a lagziban megmenti a menyasszony nővérét, Sarah-t a beégéstől, majd szóba elegyednek, és kettejük közt a szikrák csak úgy pattognak. Miután Nyles tudja, hogy barátnője épp megcsalja, engednek is kölcsönös vonzalmuknak, és épp izgalmas sivatagi szexre készülnek, amikor Nyles-ra egy bizarr alak támad. Nyles egy barlangba menekül, Sarah pedig követi. Szerencsétlenségére, mert kiderül: a barlangban furcsa erő működik, amely magába rántja Sarah-t, aki így egy időhurokban találja magát, azaz amikor felébred, az esküvő napja indul újra.
Nyles már jó ideje ebben az időhurokban tölti az idejét, így némi nihilizmust kifejlesztve már nem táncol folyton az őrület szélén, amiért itt ragadt, hanem próbálja a lehető legfájdalommentesebben, és a legtöbb élvezettel eltölteni a napját, újra és újra (lásd még: Idétlen időkig). Sarah egy ideig tombol, és próbál túljárni az időhurok eszén, de aztán Nylesszal tart, és féktelen bulizásba kezdenek – hiszen bármit tesznek, úgyis ugyanaz a vége minden napnak. Ráadásul a napjuk ugyan újraindul, de az emlékeik megmaradnak, így a páros egyre közelebb kerül egymáshoz. Aztán persze lesz bonyodalom, és az említett furcsa figura is továbbra is vadászik Nylesra.
Amint látszik, a Palm Springs már az alaphelyzetét tekintve sem szokványos – bár eleinte azt hihetjük, hogy az lesz, hisz stimmel a meet cute (a romkomokban megszokott, esetlenül édes első találkozása a majdani párnak), stimmel a két szeretnivaló, jól kinéző főhős, a mesés táj, a repkedő szikrák, a humor. De pont időhurokra nem számít a gyanútlan néző, ahogy az ezzel járó rengeteg abszurd helyzet sem szokványos. Ráadásul a Palm Springs véletlenül sem vette gyerekbarátra a figurát: szabad a száj, szabad a szerelem, és hát a kábítószer-használat sem ritka, az pedig mindenki tudja, aki szerette, például, a Deadpoolt, hogy a 18, na jó, nálunk 16+-os humor mennyire jót tud tenni egy filmnek. A kiszámíthatatlanság szüli a jó viccet, itt pedig ebből túladagolás van – hát hogyne, hiszen a szereplőink következmények nélkül tehetnek meg bármit, így a legváratlanabb marhaságok is beleférnek. Ez pedig őrülten szórakoztató.
Ha tovatekintünk a fergeteges nézői élményen, a legcsodálatosabb a Palm Springs kapcsán az a tény, hogy ez itt egy elsőfilm: rendezőjének Max Barbakow-nak ez az első nagyjátékfilmes kreditje, a forgatókönyvíró Andy Siarának nemkülönben, ők ketten viszont együtt és külön-külön is tapasztalt és elismert rövidfilmesek. Az elsőfilmeseknek ez a frissessége érezhető is a filmen, miközben az, hogy mindketten alaposan begyakorolták a szakmát kisfilmeken, megspórolta nekünk, nézőknek az esetleges bénázást, így csak az üdítő új áramlatokra kell figyelnünk. Persze jót tesz az is, hogy a Palm Springs alapvetően közepesen ismert szereplőgárdájában elvállalt egy-egy kisebb szerepet két nagyöreg: Peter Gallagher és J.K. Simmons. Főleg utóbbi ad hozzá sokat a filmhez, naná, hiszen ő alakítja a Nyles-ra vadászó rejtélyes Royt.
Ezzel együtt a film egyértelműen a két főhősre épít, és Andy Samberg és Cristin Milioti hozza is, amit kell, főleg a közös jeleneteikben. Nagy segítség, hogy mindkettejüknek írt értelmezhető személyiséget is a forgatókönyv, nem csak az egymás iránti vonzalmukban definiálható egyikük sem. Főleg Sarah alakja izgalmas, egész zaklatott, balhés múltja érezhetővé válik pár félmondatából és űzött tekintetéből, míg Nylesnál a ki tudja, mióta tartó időhurokba zártság elveszettsége mintha teljesen üresre radírozta volna a múltat. És miközben ők ketten remekül elszórakoznak, azért újabb és újabb apróságok derülnek ki az esküvős alapszálról is, sőt, azt is megtudjuk, hogy Nyles és Sarah messze nincs egyedül a hurokban. A humor remek, és a poénok megférnek az időnként megcsillanó mélység és gondolatok mellett. Ugyan nincs túl nagy verseny, de ha lenne, a Palm Springs még akkor is ott lenne az idei kedvenceim között, ebben biztos vagyok.
Palm Springs – amerikai romantikus komédia, 90 perc. 24.hu: 8/10
Kiemelt kép: Mozinet
