Belföld

Félreértés, pletyka – Gyárfás tagadta, hogy megbízást adott Fenyő János megölésére

A médiavállalkozó a bíróságon azt vallotta, sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást nem bérelte fel a gyilkosságra, bár előbbinek adott pénzt.

Sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást nem bízta meg Fenyő János megölésével – ezt mondta Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető, a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja a büntetőper keddi tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken.

Fenyő Jánost 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség azzal vádolja Gyárfást, hogy ő bízta meg az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portikot és Tasnádi Pétert a médiavállalkozó meggyilkolásával. A vád szerint Portik meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Rohácot.

A vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es években üzleti, elszámolási vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást, Fenyő terhelő adatokat próbát gyűjteni Gyárfásról és lejárató cikkeket íratott róla. Az ügyészség szerint emiatt határozta el Gyárfás, hogy megöleti riválisát, és előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyővel – Tasnádi hatmilliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást. A vád szerint ezután fordult Gyárfás Portik Tamáshoz.

A keddi tárgyaláson Gyárfás Tamást a Portik által rögzített hangfelvételek alapján kérdezték Tasnádihoz fűződő kapcsolatáról. A bíróság kérdésére, hogy félt-e Tasnádi Pétertől, Gyárfás nemmel válaszolt. A bíróság kérdésére, hogy akkor Portik Tamásnak 2004-ben miért mondta azt, hogy kiveri a víz, ha arra gondol, hogy Tasnádi kiszabadul a börtönből és megkeresi, Gyárfás azt mondta, nem félt, hogy Tasnádi erőszakot alkalmaz vele szemben, inkább attól tartott, hogy belekeveri Fenyő meggyilkolásába.

Gyárfás Tamás félt a bűnözőktől
Befejezte összefüggő vallomástételét a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja.

Ezzel kapcsolatban elmondta: Tasnádi 2003-ban felhívta a börtönből, és azt mondta, Kovács Lajos, az ügy korábbi főnyomozója rá akarja venni, hogy tegyen vallomást ellene a Fenyő-ügyben. Arra a kérdésre, hogy miért akarta volna egy rendőr rávenni Tasnádit, hogy vallomást tegyen ellene, Gyárfás azt mondta, akaratán kívül félretájékoztatta Kovács Lajost egy dátumról a Nap TV-vel kapcsolatban, ami miatt a nyomozó azt gondolta, ő állhat a bűncselekmény mögött, ráadásul

az alvilági kapcsolatai és a gazdasági helyzete is ellene szólt.

Arra a kérdésre, hogy miért nem jelentette fel Kovácsot vagy Tasnádit, és miért nem használta fel a médiát, hogy tisztázza magát, azt válaszolta, szégyellte, hogy a neve egyáltalán kapcsolatba kerül a Fenyő-üggyel, emellett soha nem élt vissza azzal, hogy lehetősége volt közéleti műsort készíteni. Hozzátette: nem volt bizonyítéka, hogy Tasnádit valóban vallomásra akarta volna rávenni a rendőrség. Azt mondta: a rendőrség hamar bedobta a nevét a köztudatba a gyilkossággal kapcsolatban, ez pedig kapóra jött az alvilágnak, Tasnádi és Portik is esélyt látott arra, hogy keressen az ügyön.

Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy egy félreértés nyomán terjedt el a városi pletyka még 1997-ben, hogy megbízást adott volna Fenyő János megölésére Tasnádinak, és utóbbinak megtetszett a dolog, mert ezzel fenn tudta tartani a keresztapanimbuszát.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyárfás Tamás tízmillió forintot adott a börtönből éppen szabaduló Tasnádinak, Gyárfás több magyarázatot is adott már az eljárás során, ezeket a keddi tárgyaláson fenntartotta, így azt, hogy Tasnádi megzsarolta, ráijesztett, de mondta azt is, hogy azért adott pénzt, mert „jobb a békesség”, valamint, hogy félt, hogy Tasnádi hamis vallomást tesz, amivel belekeveri a Fenyő-ügybe. A pénzzel kapcsolatban elmondta, nem írtak róla papírt, bár nem volt illúziója, hogy Tasnádi visszaadja-e azt.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik