Kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki több mint száz embert vert át internetes hirdetések útján.
A férfi különböző műszaki cikkek és pénzérmék eladását hirdette, illetve hirdetésekre jelentkezett azzal, hogy a keresett termékkel rendelkezik, azt megvételre kínálja, valamint balatoni szállások kiadását kínálta a nyári időszakban. A férfinek sem reális lehetősége, sem szándéka nem volt a termékek megküldésére, valamint a szállások kiadására, csak a tévedésbe ejtett emberek pénzét akarta megszerezni. A férfi jövedelemmel ugyan rendelkezett, azonban a játékszenvedélye miatt további pénzösszegekre volt szüksége.
A férfi a hirdetésre jelentkezőknek azt ígérte, hogy a terméket előleg fizetését, illetve a vételár teljesítését követően feladja nekik postán, valamint a balatoni szállást kiadja nekik. Egy másik személy neve alatt létrehozott egy közösségi profilt, majd a tőle rendelő embereknek elektronikus levelezés során továbbította a személyi okmányáról készült, általa korábban megszerzett fényképeket.
A férfi összesen 107 embert vert át oly módon, hogy a saját nevére nyitott bankszámlára történt utalásokat követően nem küldte el nekik az ígért terméket nem, a szállást nem adta ki, s elérhetetlenné vált. A férfi mintegy 6 millió 400 ezer forintot csalt ki a sértettektől, amelyet megélhetésére és játékszenvedélyére fordított. Az ügyészség börtönbüntetést, valamint a bűnös vagyongyarapodás elvonását indítványozta vele szemben.