Belföld

Elveszik a többlettámogatást Iványi Gáborék iskoláitól

Az új tanévtől csökkenti, majd teljesen megvonja a kormány a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláitól – írja a 444. A MET több óvodát, általános iskolát és középiskolát is fenntart Budapesten és az ország hátrányos helyzetű térségeiben.

Az EMMI a 444-nek azt írta, hogy az augusztus 5-i egyeztetés alapján a többlettámogatás felét, 95 millió forintot fognak adni a MET-nek. A csökkentést azzal indokolták, hogy „az adható támogatásokból a tárca egyes forrásokat a járványügyi védekezésre fordított, a csökkentés más kedvezményezettek esetén is megvalósult”. Majd hozzátették, hogy ez az 50 százalék is csak egy tanévre szól.

Iványi Gábor lelkész, a MET vezetője az egyház csütörtöki hírlevelében azt írta, hogy a döntés azért született, mert „szerintük nem térül meg az, amit az elmúlt tizenöt évben a MET oktatási intézményeire fordítottak. Továbbá nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeket”.

Iványi egyrészt azzal érvelt, hogy több száz gyerek végezte el náluk a nyolc osztályt, sokan érettségiztek vagy szereztek szakmát, és „miután nagy hányaduk mélyszegénységből jön, az iskola nyújtotta egyéb támogatás, mint családgondozás, szociális ügyintézés, utógondozás, mentálhigiénés segítségnyújtás (étkezés, ruházat, sőt családi segítség, főleg télen és élelmiszercsomagok formájában) miért ne lenne egyfajta jó megtérülés” – írja a 444.

Iványi szerint az államtitkár felvetette, hogy ha a működtetés nem megoldható, készek állami fenntartásba venni az intézményeket.

A 444 cikke megjegyzi, hogy a MET és a kormány évtizedes harcban állnak azóta, hogy 2011-ben az új egyházügyi törvény megfosztotta a MET-et egyházi státuszától. Iványi pedig most már csak a csodában bízik:

Az elmúlt években számtalan példa volt arra, hogy már az utolsókat rúgtuk, és az utolsó pillanatban támadt valami segítség. Csak a hitemmel mondom, hogy szerintem fogunk tudni működni. De hogy miből, azt nem tudom megmondani.

Iványi Gábor: miközben tömegek éheznek, Orbán a dőzsölés szimbólumában tölti mindennapjait
A lelkész nem szentelte volna fel a Karmelita kolostort, és a NER-lovagok lopott házával sem tenné ugyanezt.

kiemelt kép: Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik