Belföld

Szentendre polgármestere szerint akár el is vehetik tőlük a korábban megítélt állami pénzeket

Még egy darabig biztosan nem érkeznek meg a Szentendrének és Vácnak korábban megítélt állami támogatások – derül ki a szentendre.hu oldaláról. A tájékoztatás szerint a projektek ügyében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) halogat, mert – indoklásuk szerint – új országos turisztikai koncepción dolgozik. Ebben már Budapest déli része, a Csepel-sziget, Ráckeve és környéke is kiemelt turisztikai célpont lesz.

Így, ezek a helyszínek akár el is vihetik a korábban Szentendrének ítélt forrásokat, vagy azok egy részét. Ugyanis a 2017-es kormányhatározatban megítélt keretek átcsoportosíthatóak

–  legalábbis ez derült ki azon az augusztus 25-i találkozón, melyen Guller Zoltán, az ügynökség vezérigazgatója Matkovich Ilona váci polgármesterrel és Fülöp Zsolt szentendrei polgármesterrel egyeztetett. Fülöp Zsolt szerint ez azt jelenti, hogy

meg kell küzdenünk a Dunakanyarnak már megítélt fejlesztési pénzekért.

Nem jönnek az ígért állami pénzek, le kellett zárni a szentendrei belváros egy részét
Szentendre Váccal együtt próbálkozik a Magyar Turisztikai Ügynökség lelkére hatni, hogy utalja el az ellenzék győzelme előtt megítélt költségvetési támogatásokat, mert lassan összedőlnek a történelmi épületeik.

Fülöp Zsolt polgármester elsősorban a Kereskedőház és a Templom térre megítélt fejlesztésekkel kapcsolatos egyeztetések felgyorsítását remélte a tárgyalásoktól, de az Ügynökség álláspontja szerint a további egyeztetésekre csak az új országos turisztikai koncepció elkészülte után kerülhet sor. Az MTÜ megvizsgálja, hogy mit és hogyan tudnak minél hamarabb és minél hatékonyabban végigvinni az egyeztetési folyamatokban, utána valószínűleg egyedi döntések sorozatában lehet továbblépni mind a Kereskedőház, mind a Templom tér ügyében.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy belátható időn belül az épületek a korábbi koncepció szerinti revitalizációja nem történik meg

– írja a szentendre.hu.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik