Belföld

Videón mondja el az újpesti luxusautó-kereskedő egyik gyilkosa, hogyan végeztek a vállalkozóval

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a három férfival szemben, akik tavaly május elején Szentendrére csaltak, majd megöltek egy 47 éves újpesti luxusautó-kereskedőt.

A három elkövető egymás barátja, ketten budapestiek, egyikük pedig szentendrei. A megölt vállalkozó pedig jól ismerte őket. A gyilkosság hátterében adósság áll: a három gyanúsított ugyanis tízmillió forinttal tartozott a vállalkozónak.

Az autókereskedő többször is próbálta visszaszerezni pénzét, a kölcsönt kérő férfi azonban hitegette, majd elhatározta, hogy a két társával együtt megöli a kereskedőt, hogy így szabaduljon meg az adósságtól. A gyilkosság megtervezését és végrehajtását az elsőrendű vádlott vállalta. Beszereztek egy drótkötelet és Szentendre külterületén előre megásták a sírt.

Az első- és a másodrendű vádlott tavaly május 6-án kocsival Újpestről Szentendrére vitte a vállalkozót, azzal, hogy ott visszakapja a pénzét, de útközben az elsőrendű vádlott hátulról egy drótkötéllel megfojtotta a férfit. Eközben a harmadik társuk Szentendrén a kiásott gödörnél várakozott, s amikor két társa odaért, elvették az áldozat készpénzét, óráját, nyakláncát, majd elásták.

Az elkövetők folyamatos ellentmondásba keveredtek az elfogásuk után, de ketten bevallották, hogy ők ölték meg az újpesti luxusautó-kereskedőt. Az ügyészség életfogytiglant kért a főbűnösre előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt, míg cinkostársaira határozott időtartamú büntetést indítványozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik