Belföld koronavírus

Fél 9-re tolná az első órát a középiskolákban Karácsony Gergely

Az ATV információja szerint Karácsony Gergely főpolgármester szerdán levélben fordult a fővárosi középiskolák fenntartójához, újra felvetve annak a lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány második hullámára készülve a gimnáziumokban 8 óra helyett fél 9-kor kezdődjön a tanítás, így a diákok el tudják kerülni a csúcsforgalmat a tömegközlekedésben.

A főváros június végén már felvetette a csúsztatott iskolakezdés lehetőségét, mondván, a reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként középiskolás és a felsőoktatásban tanuló hallgató. A Budapesti Közlekedési Központ szerint lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken reggelente.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor azt közölte, nincs jogszabály arról, hogy hánykor kezdődjön a tanítás, erről az intézmények maguk dönthetnek.

Kiemelt kép: Érettségire érkező diákok a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumnál. Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik