Élet-Stílus

Rachel Weisz 20 évet fiatalodott

A baj csak az, hogy ezt nem egy jó sminknek vagy diétának, hanem számítógépes utómunkáknak köszönheti.

A 41 éves színésznőről most egy világhírű kozmetikai cég bőrfiatalító krémjéhez készültek fotók, amik miatt újra kirobbant a képek retusálása körüli vita. A végeredményen ugyanis Rachel Weisz a valódi koránál csaknem 20 évvel fiatalabbnak látszik, és ez már nemcsak a rajongóknak, hanem a kritikusoknak is szemet szúrt.

A márka arca:
Rachel Weiszt 2010 októberében választották a L’Oreal szépségnagykövetének Andy McDowell, Evangeline Lily és Beyoncé után.
A márka vezérigazgatója elmondta, Rachel természetessége, bája és elbűvölő személyisége tökéletesen megtestesíti a L’Oreal értékeit.

Többek között az ASA reklámszövetségének is, ami – rövid vizsgálódás után – azonnali hatállyal betiltotta a hirdetést, mivel az szerintük félrevezeti a vásárlókat, és olyan eredményeket ígér, amit a krém nem képes produkálni.


A kozmetikai világcég elismerte a retustálást

A L’Orealnak egyébként nem ez volt az első botrányos reklámkampánya. Néhány évvel ezelőtt hasonló sorsra jutottak azok a képek is, amelyeken Julia Roberts és Christy Turlington szerepelnek. Akkor is a túlzott Photoshop-használat bosszulta meg magát.

A cég a mostani kampány esetében elismerte a retusálást, ám hozzátették, utómunkákat csak a képek bizonyos részein végeztek, és a végeredmény nem ezek miatt lett annyira tökéletes, amilyen. Hozzátették, a stáb szerette volna, hogyha a színésznő természetes szépsége minél inkább ki van hangsúlyozva, ezért profi sminkesek, stylistok dolgoztak vele, valamint felkértek egy profi fotóst is, aki rengeteg fénnyel dolgozott, hogy így tüntessék el az apró tökéletlenségeket.

Jelölni fogják a retusált képeket?
Az elmúlt néhány évben egymást érték azok a botrányok, melyeknek a túlzottan “tökéletessé” retusált modellek, színészek és színésznők voltak a főszereplői.
A szakemberek szerint ezek a képek károsan hatnak a fiatalok fejlődésére és a felnőttek önképére is, mivel olyan tökéletességet ábrázolnak, amit lehetetlenség megközelíteni is. Épp ezért néhány civil szervezet kezdeményezte, hogy a képeken minél hamarabb tűnjenek fel azok a jelzések, amik felhívják a figyelmet arra, hogy a képet retusálták-e, vagy sem.

Egy biztos, a készült képeken Rachel Weisz egyáltalán nem úgy néz ki, mint a való életben, ami már csak azért is érdekes, mert a színésznő alig néhány hónapja emelt szót a botox ellen és a természetes szépség hangsúlyozásának fontossága mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik